Kevés gyereket vártak annyira, mint László Szelimet, azaz Lacust. Szüleivel beszélgettünk az örökbefogadás hosszú folyamatáról és arról is, hogy a parlament a napokban fakultatívvá tette az örökbefogadói tanfolyam elvégzését. Andi és Zoli – aki maga is örökbefogadott gyerek volt – azt mondja, ők ha nem lett volna muszáj, biztosan nem mennek el a tanfolyamra, utólag viszont tudják, sokat veszítettek volna. Egy ismerősöm azt mondta, nem ellenünk szól, de mennyivel humánusabb lett volna, ha az anya elveteti a gyereket, és nem eldobja. Borzalmas volt ezt hallani, amikor mi lebegtünk az örömtől. A mi fiunkat nem eldobták, hanem örökbe adták, azért kaptuk, hogy neki is és nekünk is boldog életünk legyen. Jót tett vele a szülőanyja. Andi és Zoli a megismerkedésük után egy hónappal már tudták, hogy házasok lesznek, és gyerekeket szeretnének. De mert évekig nem jött a baba, és tovább már nem akartak várni a családalapítással, elhúzódó orvosi vizsgálatok helyett az örökbefogadás mellett döntöttek.
A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!
Aztán 21 évesen rám talált az első nagy, igazi szerelem. Egyszerre voltam boldog, és szomorú is. Boldog voltam, mert még sosem éreztem ilyet senki iránt, és szomorú, mert azt gondoltam, hogy ez sosem teljesedhet ki úgy, mint egy "normális" heteró kapcsolat, hiszen leginkább a kissé konzervatív, családcentrikus szüleimnek nem akartam csalódást és fájdalmat okozni. Azonban teljesen hatalmába kerített a szerelem, és az az érzés, hogy valakit így szerethetek én is. Nem tudtam tovább magamban tartani, és mindenki előtt eltitkolni, hogy mi van velem, és mi történik az életemben, ezért comingoutoltam annak a közeli barátomnak, akinek már korábban is szerettem volna. Ekkor megkaptam az első pozitív visszajelzést valaki olyantól, aki közel állt hozzám. Őszintén örült annak, amit megéltem, és annak is, hogy megnyíltam neki. Fokozatosan kezdtem arra rájönni, hogy ennek így kellene természetesnek lennie, ezáltal egyre több barátomnak, haveromnak fedtem fel életem legnagyobb titkát, és azt, hogy ki vagyok, és mit érzek.