Ezért varázslóhoz fordul, aki egy unott patikus hangján csak az árat közli, aztán maga a mágia már kimerül két csíkban – az édesanya legnagyobb sajnálatára. A rettegett két csík. A ma élő, szinte összes magyar fiatal nő legfőbb dilemmája előkerül innentől kezdve: megtartsam, miből neveljem fel, ebbe az országba, ilyen oktatási rendszerbe, mindenki megy el innen, én meg ide szüljek. És persze a nagy kérdés: ki az apa. A hetek pedig telnek-múlnak, mígnem édesanya születésnapját ünnepli a család. Vidéken persze, a csirkékkel az udvaron, ahol kivételesen halászlé helyett lecsó van és "töltsél már még egy pálinkát". Piti Emőke Vannak dolgok, amikről nehéz beszélni. Nem azért feltétlen, mert rossz dolog, hanem mert nehéz döntés. Tulajdonképpen nem is döntés, hiszen tudod, mit kell tenned, de kis biztatásra vagy épp ellenkezésre van szükséged. Így hát a vasárnapi ebéd és a családi asztal előtt kellene megejteni a csevejt a szülőkkel. A csevejt, aminek fő témája az abortusz. A csevejt, amit senki se folytat le szívesen.
MU Színház (márciustól a Trafóban) Kik? Dramaturg: Faragó Zsuzsa. Látvány: Szakács Ferenc. Zene: Preiszner Miklós. Fény/hang: Bredán Máté. Írta és rendezte: Znajkay Zsófia Szereplők: Jankovics Péter, Vasvári Emese, Piti Emőke, Laboda Kornél
Mert bizony, történt egyszer, hogy a "miljom pityke pöszörke Pöttöm Palkó" szerencsés este elé nézett. Lévén a darab játszódik férfiban s nőben – a kezdetekkor épp előbbiben –, a szegény ember elment szerencsét próbálni, vagy 21. századi fordításban: leinni magát és ismerkedni. Azon a rózsavizes estén megfogant egy gyermek a balkézi oldalbordában, és itt kezdődtek a bajok. Az előadás során hallgatjuk a magzat gondolatait – tekintsünk el most attól, hogy mikor is fejlődik ki az agya, amivel gondolkodni tud –, s a külvilág összes rezgését, amit megtapasztal. Király Dániel jóvoltából már azt hallhatjuk, mi is folyik az anyaméhben. Azon túl, hogy már fejlődik a gerinc. A bent élő jövevény csak annyit tud: elvileg életre predesztináltatott. Az pedig, hogy ki mire rendeltetett, sosem tudni. Lehet életre, születésre, vagy halálra, megannyi apró szál mozog minden mögött. Sosem tudni előre. Megismeri az anyát, s vele együtt mi is megismerjük. Ő csak azért fohászkodik, hogy megjöjjön, de mindhiába.
Igazság! alszol? vagy meg is halál? Pálóczi Bence (Fotó: Toldy Miklós) A szöveg mellett igen hatásos hangkulissza épül az előadás köré egy looper segítségével. Így teremtődik meg Szilveszter intenzív istenélménye, kap nyomatékot egy-egy fordulópont a történetben, és Szilveszter nevének egyre hangosabb ismétlésével még a közönség fanatizálására is kísérletet tesz. Ez utóbbi voltaképpen be is következik: ütemesen tapsolunk. Ezen kívül már csak egy sapkára van szükség, ami éppúgy lehet csecsemő, koldulásnál a járókelők elé tartott kalap, a kilátástalanság és a kiválasztottságtudat provokatívan viselt jele. Király Dániel (Fotó: Toldy Miklós. ) Maga az alapmű és az előadás is minden pillanatában a főhőssel való teljes azonosulásra biztatja a befogadót. A történet a twist oliver-i gyerekkortól a mindenhol falakba ütköző ifjúkoron át az eszméért mindent feláldozó, a börtönt és szerettei halálát is bevállaló felnőttkorig kísérteti velünk végig Szilvesztert a brutálisan ábrázolt végkifejletig, a királygyilkosságig.
MEGJELENT: 2015. december 15., kedd | SZERZŐ: László T. András Tudatosan törekedtem nem a szüleim történeteként tekinteni a Hajnali lázra – fogalmazott Gárdos Péter Balázs Béla-díjas rendező, akinek legújabb filmje december 17-től lesz látható a magyar mozikban. A művész a svéd, magyarországi és izraeli helyszíneken forgatott romantikus drámában szülei találkozásának és szerelmének történetét dolgozta fel, amellyel édesapja 1998-ban bekövetkezett halála után szembesült, édesanyja ekkor adta neki át kettejük több mint ötven évvel korábban keletkezett levelezését. "Transzcendens élmény volt…" "Tudatosan igyekeztem magamtól eltávolítani a filmet, nem úgy tekinteni rá, mint a szüleim történetére" – mondta, hozzáfűzve, hogy ebben segítettek a filmkészítéssel járó szakmai kérdések. "Úgy mentem neki, hogy ez egy film, amit meg kell valósítanunk, egy történet, amely a forgatókönyv írásakor született". A történet szerint a holokauszt borzalmait túlélő Miklós svédországi egészségügyi rehabilitáción vesz részt, ahol megismerkedik a szintén túlélő Lilivel.
Piti Emőke karaktere még a legnormálisabb a sztoriban, de azért kirobbanó vidámságából minden átmenet nélkül előtörő búskomorságával, szerelmes bájolásából kialakuló haragjával ő is épp olyan ellentmondásos tud lenni, mint az előadásban minden és mindenki, és egyébként mint minden az életben, ami egy kicsit is érdekes. És ez – hogy minden érzésnek, történetnek, gyűlöletnek, tönkretett életnek sok oldala van, sok nézőpontból sokféleképpen látható – fontos megállapítás, aminek súlyát egy könnyedséggel teli előadás tudja átadni. Ha ez az élettörténet nem is akar életfogytig kísérő mondanivalót megfogalmazni, azért mégsem záródik önmagába: leginkább azt tudja nagy sikerrel megmutatni, mennyire vékony üvegből kifújt, rém törékeny dolog a gyerekélet két felnőtt kezében, akiknek mindig érdes a keze és vasmarka van, ha erről nem is tudnak. De odafigyelni nem ártana rá akkor sem, különben a családi kör olyanná válhat, mint Zelk Zoltán versének horrorisztikus félreértelmezésében. Mi? Znajkay Zsófia: Az ölében én Hol?
Ehhez hozzátett valószínűleg, hogy voltak – illetve kellettek is – instrukciók, például, hogy hol folytatódik a darab, hová kell vinni mindenkinek a maga székét, de volt kávé, víz, sőt, még gulyás is, amit a darab közben fogyaszthattunk el, pont akkor, amikor a darab cselekményhez nagyon is passzolt (meg akkor már mindenki szétfagyott, jól esett egy kis meleg étel). Akit érdekel egyébként a Karnevál, az októberben megtekintheti a Benczúr Házban, ahol biztos nagyon más lesz, már a helyszínnek köszönhetően is, én valószínűleg még egyszer megnézem, már csak azért is, mert a darab egy részét nem láttam, nem láthattam. Hogy miért, azt most nem ecsetelném, de a rendezők egy ötletes megoldása miatt. Egy elég idegesítő gond volt az egésszel, és akkor itt át is térnék magára az Ördögkatlan Fesztiválra. A darab ugye fél kettőig tartott, fent volt egy dombtetőn, Beremenden meg alapvetően nem járnak már a fesztiválbuszok olyan későn, ráadásul az itt megszokott stoppolás sem igazán lehetséges, mert egyszerűen éjszaka Beremenden már nincs program.
december 17. Cowboyok Eredeti cím: Les cowboys francia film, dráma, 114 perc Szereplők: Francois Damiens, Finnegan Oldfield, Antonia Campbell-Hughes, John C. Reilly, Agathe Dronne, Dani Sanchez-Lopez, Ellora Torchia Rendező: Thomas Bidegain Forgalmazó: Mozinet Eredeti megjelenés: 2015 Mozipremier: 2015. Száva - A szív harcosa Eredeti cím: Savva. Serdtse voyna orosz film, animációs, kaland, fantasy, 85 perc Szereplők/hangok: Olga Seryabkina, Konstantin Khabenskiy, Armen Dzhigarkhanyan, Grigoriy Leps, Mikhail Galustyan, Natalya Ionova Rendező: Maksim Fadeev Forgalmazó: Freeman Film Eredeti megjelenés: 2015 Mozipremier: 2015. Ég és jég között Eredeti cím: La glace et le ciel francia film, dokumentum, 89 perc Szereplők: Claude Lorius, Michel Papineschi (narrátor), Jacques-Yves Cousteau (archív felvételek) Rendező: Luc Jacquet Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Hajnali láz Eredeti cím: Hajnali láz magyar, svéd, izraeli film, romantikus, dráma Szereplők: Scherer Péter, Anna Azcárate, Piti Emőke, Schruff Milán, Petrik Andrea, Gyabronka József, Váta Lóránd, Sztárek Andrea Rendező: Gárdos Péter Forgalmazó: A Company Hungary Kft.
Életre vagy halálra predesztinálva | Szittyahintő / K2 Társulat Tóth Anett | Egyszer volt, hol nem volt egy… – most mindenki királykisasszonyt, szegény embert vagy békát várna. Eszünkbe se jutna, hogy egy épp megfoganó magzat narrációját hallhatjuk a színpadon. Mindenesetre a Szittyahintő olyan történet, ami után jó pár dolgot helyre kell tennie magában az embernek, majd bekapcsolni a televíziót és önmaga megnyugtatása végett megnézni […] Kemény szív dobog a lobogós gatya mögött(! ) | Cserna-Szabó András: Sömmi / K2 társulat / Jurányi Bedő J. István | Minden probléma ott kezdődik, hogy mit tegyünk egy olyan celebbel, akinek már a nevétől is ég a pofánkról a bőr. Mert ugyebár ez az R. Sándor sokszorosan köztörvényes, sokszorosan elítélt, sokszorosan szökevény illető eléggé flekkes. Másfelől viszont nemigen volt gazdag ember, pedig csak a gazdagokat csesztette, ki-kirabolgatva őket. Ámbár az is […] Színevisszája | Röpülj, lelkem! / K2 Társulat / Szkéné Bedő J. István | Emberfeletti merészség kell ahhoz, hogy valaki manapság klasszikus operettet írjon.