Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal.
Együtt tettük tönkre a kampányt Egyszerűen megírható hír, garantált kattintáseső. De az a helyzet, hogy ebből már elegem van. Kiszivárgott Mark Zuckerberg fenyegetése a Facebookot feldarabolni akaró Elizabeth Warren ellen Egy júliusi igazgatótanácsi ülésen azt mondta, a Facebook "perelni fogja az államot" ha Warren elnökként elfogadtatja a törvénytervezetet. Tréfából vásárolt szavazatokat a vásárhelyi képviselőjelölt, elmarasztalták érte Saját elmondása szerint arra akarta ráébreszteni az embereket, milyen könnyen befolyásolható a véleményük a virtuális térben, a választási bizottág szerint viszont beavatkozott a választói akarat kialakításába. Egy Ladában az "ellenzéki fideszessel" Az egész műsor úgy van összerakva, és úgy van tálalva is, mintha nem egy politikus Facebook-oldalán lenne, hanem egy TV2-s produkciót nézne az ember. A Twitter még a burkolt állami hirdetéseket is betiltja Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, a Twitter tegnap közleményben jelentette be, hogy törölt 200 ezer, feltehetőleg a kínai állam által használt Twitter felhasználói fiókot, amelyekről módszeresen támadták a hongkongi tüntetőket.
A Facebook korábban a már letiltott oldalak adminisztrátorai számára megtiltotta, hogy újabb oldalakat indítsanak a platformon. A cég szerint viszont sokan úgy akarták megkerülni ezt, hogy a bannolás előtt létrehozott más oldalakat igyekeztek felhasználni arra, hogy újraépítsék a közösséget. Alex Jones a mostani 22 oldal egyikénél sem volt adminisztrátor, azokat viszont négy olyan admin üzemeltette, akik a tavaly letiltott oldalakat is vitték. Maga a konteógyáros Facebook-profilja továbbra is él, és Zuckerbergék szerint egészen addig hozhat is létre új oldalt, amíg az nem hasonlít valamelyik korábbira. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
I M P R E S S Z U M A PestiSrá kiadója az Insider Media Lapkiadó Kft. A lap NMHH nyilvántartásba vételének száma: CE/185-2/2016 A szerkesztőség és a kiadó postacíme: 1536 Budapest, Pf. 246.
Meghatározás Az én ismerősöm, ismerősének, ismerősének, ismerősének, ismerőse, ismeri Jack Nicholsont. (bizonyított tény) Bizonyítsam? Vegyél fel iwiwen, myvipen, facebookon…hoppá…ezek mind kapcsolatépítő portálok. Ilyenből van egy csomó és ezeknek a linkjeit gyűjtöttem össze. Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk! Hibás link: Hibás URL: Hibás link doboza: Facebook oldalak Név: E-mail cím: Megjegyzés: Biztonsági kód: Mégsem Elküldés