Hibás email cím vagy jelszó!
A Kuzey Güney viszont nem került le a képernyőről, hétvégente folytatódtak a testvérpár kalandjai, továbbra is az első évaddal. A szezonfinálé után azonban ismét csalódniuk kellett a rajongóknak, hiszen nem érkezett meg a várva várt második etap. A TV2 Csoport Sajtóosztályánál utánaérdeklődtem, hogy terveznek-e a Kuzey Güney - Tűz és víz második évadával, és ezt a választ kaptam tőlük; " Vizsgáljuk a lehetőségét, hogy valamelyik csatornánkon folytatódhat-e a sorozat. ". Konkrétummal sajnos nem tudok tehát szolgálni, de nagyon sanszos, hogy a hamarosan induló új TV2-s adókon, vagy a ráncfelvarráson áteső régi tévécsatornákon feltűnhet ennek a török sorozatnak a folytatása. A legnagyobb esély erre persze az IzauraTV-n van, de mint mondtam, egyelőre konkrétummal még nem tudok szolgálni. Az viszont pozitívum lehet az ügyben, hogy a TV2-nél továbbra is terveznek a török sorozatokkal, hiszen jelenleg rendíthetetlenül vetítik délutánonként a Megtört szíveket, és vélhetően ősszel meg is érkezik a télen belengetett, Kösem szultánáról szóló kosztümös dráma is.
Kivanc legutóbb Bosszú vagy szerelem című szériájával ismét a TV2-n volt látható, és a könnyed romantikus sorozatban Tuba Büyüküstün volt a partnere. Épp ma idéztük Kolosi Péter programigazgató vezérigazgató-helyettes szavait arról, miket tervez az RTL Magyarország sorozat fronton. Kolosi Péter a Marketing&Media magazinnak nyilatkozott arról, mit gondol az Alvilág című sorozat kudarcáról, lesz-e folytatás A Tanár ból és A mi kis falun kból. Azt is mondta, készülnek sorozatújdonságra, de még nem mondta el, mire. A napokban derült ki az is, hogy az RTL Klub fogja Magyarországon elsőként képernyőre tűzni Magyarországon a Love Island című társkereső reality-t, ami egy egzotikus szigeten játszódik. Egyelőre a toborzást kezdtél el, így a leghamarabb ősszel lehet számítani rá, hogy látható lesznek a párjukat keresők.
. Fontos dolog történt a Kuzey Güney főszereplőjével Írta: AJ | 2018. szeptember 26. 17:53 A magyar nézők legelőször 2014 novemberében, a SuperTV2-n indult Kuzey Güney - Tűz és víz egyik címszerepében láthatták az azóta itthon is kedvelt, népszerű török színészt, Bugra Gülsoyt. A Kivanc Tatlitug alakította Kuzey testvérét megformáló színészt 2017 tavaszától kezdve aztán egy újabb szériában láthatta a hazai nézőközönség, tavaly áprilisban indult ugyanis a Fatmagül, a szintén sokak által szeretett Beren Saattal a főszerepben. Ebben a sorozatban egy gazdag család problémás felnőtt gyerekét alakította a színész. Bugra Gülsoy a Kuzey Güney és a Fatmagül forgatása idején, 2011-ben vette feleségül Burcu Kara színésznőt, akit itthon a 2012-ben, az RTLII-n bemutatott A végső akaratban ismerhettek meg a nézők. A két színész házassága csupán egy évig tartott. Gülsoy a napokban második alkalommal is kimondta a boldogító igent, és összeházasodott Nilüfer Gürbüzzel, a híres török futballista, Muharrem Gürbüz lányával.
Az RTL Magyarország megvásárolta az Ay Yapim által gyártott és a Madd Entertainment által forgalmazott Carpisma / Crash című sorozatot – írja a Műsorvízió blog, a oldalon megjelentek alapján. A török sorozat forgatását 2018-ban kezdték, főszereplője Kivanc Tatlitug. Gyászában balesetet okoz a Carpisma főszereplője Az RTL Magyarország által megvásárolt Carpismában a főszereplő a drámai oldalát mutathatja meg, a 2006-ban három Oscar-díjat is nyert Ütközések című amerikai film nyomán íródott történetben Kivanc egy olyan férfit játszik, aki családja elvesztése miatti gyászában elmerülve közlekedési balesetet okoz, melynek áldozatai később sorra felbukkannak az életében. Fórizs Tibor, az RTL Magyarország filmbeszerzési osztályának vezetője úgy nyilatkozott a, hogy már akkor felfigyelt a sorozatra, amikor még csak az előzetesét látta, a széria első epizódja pedig egyenesen lenyűgözte. Az RTL-es osztályvezető szerint a Carpisma története az összefonódó sorsok által érdekes ívet ír le, tele van izgalmas fordulatokkal, kidolgozott és mély karakterekkel, így az elmúlt évek egyik legígéretesebb török drámája.
Bugra Gülsoyt bár itthon mostanában nem láthatjuk új szerepben, Törökországban 2018-ban két új produkciója is indult. Év elején egy hat részes minisorozatban, a 8. napban (8. Gün) szerepelt, most szeptemberben pedig elstartolt új szériája, mely A lányom (Kizim) címet viseli. További hírek Seherezádé kvíz: Mennyire ismered a sorozatot? A legkedveltebb török párok bajnoksága Végtelen szerelem kvíz: Mennyire ismered a sorozatot? A török sorozatok egy része nem lesz látható a jövő héten Hozzászólások
Arról egyelőre nem tudni, hogy az RTL Magyarország mely csatornáján és mikor mutatják be a sorozatot, és arról sem tudni biztosat, hogy Kivanc szinkronhangja ismét Makranczi Zalán lesz-e. Magyarországon már ismert a főszereplő A Műsorvízió felidézte: a magyar közönség a 2011 tavaszán szintén az RTL Klub on bemutatott Ezel – Bosszú mindhalálig című sorozatban már láthatta a török színészt, ám az igazi népszerűséget számára a Tiltott szerelem hozta meg Magyarországon. Ebben Beren Saat partnereként volt látható délutánonként a TV2 -n. A csatorna kihasználva a főszereplők népszerűségét, nem sokkal a sorozatzáró epizód után bemutatta a teljesen más hangvételű, és Kivanctól is komolyabb színészi teljesítményt igénylő Kuzey Güney – Tűz és víz című szériát, amely azóta is folyamatosan felbukkan a TV2 Média Csoportnál, mostanában késő éjjel az Izaura TV -n. A színész látható volt ezenkívül a VIASAT3 által sugározott Igazgyöngy című sorozatban, a Szerelemben, háborúban pedig két az RTL Klubon vetített epizód után átkerült a Duna TV -re.
A kép forrása:
A TV2 Csoport 2014 októberében mutatta be a SuperTV2-n a Kuzey Güney - Tűz és víz című török sorozat első évadát, amelynek epizódjait - lévén hogy átlagosan két órásak - több részre vágott formában sugározták hétköznap kora délutánonként. A széria első etapja 40 részből áll, a történetet magyar szinkronnal követők pedig 107, egyenként kicsivel több mint háromnegyed órás epizódot láthattak eddig. A Kuzey Güney kábeles nézettségéről adatot nem tudunk, de a világot - legyen bármilyen jó is a történet - nem válthatta meg abban az idősávban, amikor az emberek többsége dolgozott, vagy az iskolában tanult. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy nem érkezett meg egyből a széria folytatása. A rajongók azonban akkor kezdhettek el bizakodni, amikor a TV2-n, kicsivel több mint egy éve, 2015. április 20-án adásba tűzték a korábban már a SuperTV2-n leadott évadot, méghozzá egy nagyon előkelő, főműsoridős sávban. A plakátkampánnyal is megtámogatott sorozat azonban nem hozta a várt eredményeket - nem is csoda, hiszen egy ismétlésről volt szó - ezért 30-40 rész után kikerült a főműsoridőből és az Irigy Hónaljmirigy Show ismétlése vette át a helyét.