Azon esetekben, amikor a korábbi időszakban –jellemzően az egyházból lett egyesületeknél– már volt technikai száma az egyesületnek, akkor kérheti, hogy részére a régi technikai számot állapítsa meg az adóhatóság! A technikai szám megállapítása iránt benyújtott kérelmek előterjesztésére nyitva álló határidő 2019. 12. 31-e! Fontos figyelemmel lenni arra, hogy zömében az adóhatóság határozattal már törölte az ilyen vonatkozású egyesületek adószámait az 1%-os felajánlásra jogosult szervezetek listájából, a határozatok –legalábbis az én tapasztalatom szerint– cégkapukra érkeztek, tehát előfordulhat, hogy akár a könyvelő tudta nélkül is megkaphatta az érintett szervezet. Ezzel egyidejűleg az illetékes törvényszékek is megkezdték ezen szervezetek részére az új nyilvántartási számok kiadását, és azok vallási egyesületté nyilvánítását, melyről a határozatok, végzések a szervezetek cégkapuira érkeztek, érkeznek. 2019 október 15-ével megnyílt a lehetőség arra, hogy a civil szervezetek a 19EGYAD nyomtatvány segítségével lekérjék azon felajánló magánszemélyek adatait, akik ehhez a bevallásukban hozzájárultak!
Abban az esetben, ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását. Fontos, hogy a 2019. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki. Felhívjuk a figyelmét, hogy a bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2018. évi nyilatkozatokat a 2019. évben is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig. A civil kedvezményezettekre és a kiemelt költségvetési előirányzatra ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV. Az 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán jelezheti azon döntését is, hogy nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV.
Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás
Nevezési díjak a 2019-es keszthelyi 575 Sunset Run-ra: Nevezési lépcsők: Sunset 14K 1-200 8 000 Ft 201-400 9 000 Ft 401-800 10 000 Ft 801-1100 11 000 Ft 1101-1300 12 000 Ft 1501- 13 000 Ft Helyszíni NEM LESZ! Sunset 7K 5 000 Ft 6 000 Ft 401-600 7 000 Ft 601- A gyermekek nevezése a 2019-as versenyre is ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Az Ő regisztrációjuk nem nyílik meg május 8-án, erről a későbbiekben tájékoztatunk Benneteket. A helyszínen nem áll módunkban regisztrációt elfogadni. Gyermek táv (300-1200 m) 1-500-ig INGYENES NEM LESZ A tervezhetőség miatt alkalmazzuk idén is a lépcsős nevezési rendszert, valamint a kedvezményes ársávok adott esetben számotokra is kedvezőbbek lehetnek. Az általunk vagy bárki által kínált kupon kóddal érvényesíthető kedvezményeket utólagosan nem áll módunkban jóváírni! Köszönjük a megértést! Sok sikert!
A macOS Catalina rendszerben már külön új appokat találsz a zenehallgatáshoz, a tévézéshez és a podcastokhoz, és okos frissítések teszik még hasznosabbá a legnépszerűbb alkalmazásokat. A Sidecarral pedig második kijelzővé alakíthatod az iPadedet. Tehát bármit csinálsz a Maceden, azt jóval magasabb színvonalon folytathatod. További információ Kisegítő lehetőségek A kisegítő lehetőségekkel a fogyatékossággal élők is a lehető legtöbbet hozhatják ki új MacBook Pro laptopjukból. A beépített támogatási funkciók a látás, a hallás, a mozgási képességek és a tanulás területére egyaránt kiterjednek, így mindenki bámulatos dolgokat vihet véghez és alkothat.