Több mint egy évvel azt követően, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála, újra csapatedzésen vett részt a kosárlabdázó Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa.
Köves Slomó onnan tud minderről, hogy Orbán Viktor a főrabbival zajló találkozója alkalmával őt kérte fel, hogy segítsen a kutatás megszervezésében. "A magyar belügyminisztérium és a rendőrség nyitottnak mutatkozott, az engedélyeket megadták. A kutatás azért fontos, hogy a zsidó vallás hagyományai szerinti végtisztességet megadhassák az áldozatoknak. Bár a magyar kormány eddig minden segítséget felajánlott, a költségeket egyelőre fedezték az izraeli magánadományok – fogalmazott. Ahogy azt a cikke alapján megírtuk, Aryeh Deri izraeli belügyminiszter a héten Budapesten tárgyalt Pintér Sándor magyar belügyminiszterrel. Twitter-oldalán ő is írt a dunai kutatásról, és hozzátette, az elhunytak maradványait Izraelbe szállítják, majd ott temetik el őket. Arról, hogy a maradványokat – ha találnak majd egyáltalán – elvinnék Magyarországról, Köves Slomó és a ZAKA búvárcsapatát vezető Ilan Berkovich sem tud. Izraelben egyébként idén áprilisban választások lesznek, így Aryeh Deri izraeli belügyminiszter kampányfogásaként is értelmezhető, hogy váratlanul kitweetelte az amúgy háttérben zajló magyar–izraeli együttműködést az esetleges zsidó csontok felkutatásáról.
Ezt követően nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig az akkori Unicbank, mai nevén Raiffeisen Bank vezérigazgatója. 1995 és 2000 között a Magyar Bankszövetség alelnöke, 1997-ben a pénzügyi szakmában végzett tevékenységének elismeréseként Heller Farkas kitüntetésben részesült. Sing up for our exclusive event notification! First-hand news, event offers Name: Email: Sector: Activity: Clicking on the Subscribe button I accept the GTC
Radar 360 Korábbi cikkek Hetilap Előfizetés Alábbi írás szerzője szerint az Unió és a Fidesz konfliktusával talán lehet, de biztosan nem érdemes értékmentesen foglalkozni. Felcsuti Péter volt bankár Lakatos Júlia Unió kontra Fidesz, avagy a demokráciáról szóló diskurzus csapdái című, a hvg360-on megjelent írásához szól hozzá. Vitám van Lakatos Júlia cikkében foglaltakkal, de indító állításával: "az Európai Unió sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a Fideszt", egyetértek. Ezen túl is van egy-két, egyáltalán nem elhanyagolható részletkérdés, amiben egyetértek vele; legfőképpen abban, hogy az Európai Unió legalább a 2008-as válság óta legitimációs, sőt bátran egzisztenciálisnak is nevezhető problémákkal küzd. A válság egyik következménye a tagországok közötti szolidaritás meggyengülése (talán ennél erősebb kifejezés is helyén való lenne), a másik az egységesnek gondolt jövőkép felbomlása. Talán nem túlzás, ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy az Unió válsága jelentős mértékben "felelős" azért, hogy a Fidesz-féle demokrácia – aminek az elméleti alapjait Lakatos nem kis eufémizmussal "kevéssé kidolgozottnak" nevezi – egyáltalán létrejöhetett.
Szülei Gömbös-szobrot robbantottak, nyilasokat vertek, '56-ot gyalázták és kommunistává nevelték. Sikerrel, hiszen büszke tetteikre. Felcsuti Péter orosz tagozaton, majd a terrorista Munkásőrség tagjaként képezte tovább magát, s ugyan mindvégig hitt a kommunizmusban, a változáskor egyből kapitalista lett, akárcsak volt elvtársai, a kommunizmus alapját képező nemzetellenességgel együtt járó elvtelenség ugyanis köztudott sajátossága a férgek ezen alfajának. És ez a Bankszövetség új elnöke. "Szüleim már a háború előtt a kommunista párt tagjai voltak, aktív ellenállóként részt vettek például a Gömbös-szobor felrobbantásában és nyilasverésekben. Ezekre a mai napig is nagyon büszke vagyok. Erősen baloldali nevelést kaptam, például 1956 nálunk nem volt se forradalom, se szabadságharc" - döbbent meg már az első pillanatban életútjának egyik egzotikus momentumával a legtipikusabb kapitalista intézmények, a bankok szövetségének élére a közelmúltban emelt, 58 éves pénzember – indítja portréját a "fasizmussal" aligha vádolható HVG.
E-könyv megvásárlása -- 89, 75 CZK Szerezze meg a könyv nyomtatott változatát! Keresés könyvtárban Az összes értékesítő » 0 Ismertetők Ismertető írása szerző: I. N. Smeretle Információ erről a könyvről Felhasználási feltételek A következő engedélye alapján megjelenített oldalak: BBS-INFO Kft.. Copyright.