A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
A tanulás sokszor küzdelem, a sport mindig az " – jelentette ki a politikus, hangsúlyozva: a mozgás, a sport javítja a tanulási teljesítményt. Az elismerést olyan diákok érdemelhették ki, akik köznevelési intézményben 5-8., illetve 9-13. évfolyamos tanulók voltak, vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézmény hallgatói; 4, 8-as, 4, 7-es, illetve 4-es átlagot kellett elérniük a 2017/18-as tanévben, emellett sportáguk országos bajnokságán vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban kellett végezniük. A címlapfotó illusztráció.
A pályázattal kapcsolatban a címre írhatnak.
tanévben elért kimagasló tanulmányi- és sportteljesítményükért. Pályázati kategóriák A cím elnyerésére három kategóriában nyújtható be pályázat (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan): - kategória 1 köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−8. évfolyamos tanulója - kategória 2 köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 9−13. évfolyamos tanulója - kategória 3 felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója Pályázati feltételek A cím elnyerésére az a tanuló vagy hallgató pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel: 1. A 2017/2018. tanévben valamely magyarországi köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−13. évfolyamos tanulója vagy legalább az egyik félévben felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója.
Magyarorsz�g j� tanul�ja, j� sportol�ja - 2019 p�ly�zat, p�ly�zatok, p�ly�zati h�rek, forr�sfigyel�s r�szletes keres�s » P�ly�zati h�rek Forr�sok Korm�nyzat Korm�nyzati dokumentumok Nemzeti Kultur�lis Alap Nemzeti Kutat�si, Fejleszt�si �s Innov�ci�s Hivatal - H�rek Nemzeti Kutat�si, Fejleszt�si �s Innov�ci�s Hivatal - P�ly�zati h�rek MAPI Magyar Fejleszt�si Iroda Zrt. P�ly�zat Menedzser P�ly�zatfigyel� - �j p�ly�zatok P�ly� Fot�p�ly�zat figyel� Olvas�ink k�ldt�k C�lcsoportok alap�tv�ny civil egyes�let egyh�z �rdekk�pviselet int�zm�ny kist�rs�g �nkorm�nyzat szervezet sz�vetkezet term�szetes szem�ly v�llalkoz�s Ter�letek eg�szs�g �p�t�s fejleszt�s fel�j�t�s foglalkoztat�s g�p ifj�s�g informatika kisebbs�g k�rnyezet k�zigazgat�s k�zm�vel�d�s kutat�s m�dia mez�gazdas�g m�k�d�s oktat�s �szt�nd�j sport szoci�lis t�bor telephely telep�l�s web Saj�t mappa K�nyvek INGYENES Elemz�sek Kapcsolat r�szletes keres�s »
Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2019 DÓZSÁS DIÁKJAINK KÖZÜL 6 TANULÓNK ÉRDEMELTE KI AZ IDÉN, A 2019-BEN NYÚJTOTT KIEMELKEDŐ TANULMÁNYI ÉS SPORT EREDMÉNYEI ALAPJÁN A "Magyarország jó tanulója, jó sportolója" címet! "A RANGOS ELISMERÉST KIZÁRÓLAG azok a diákok kaphatják meg, akik az előző tanévben kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtottak. " Az elismerésben részesült tanulóink: Jancsó Zalán Kiss Ágnes Anna Kókai Ákos Marenec-Dózsa Zsombor Patai Patrik Ferenc Varga Nelli Mónika GRATULÁLUNK VALAMENNYI ÉRINTETTNEK, BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK! MEGJEGYZÉS: SZEGEDRŐL ÖSSZESEN 9 ÁLTALÁNOS ISKOLÁS DIÁK KAPTA MEG AZ IDÉN EZT A CÍMET, EBBŐL 6 TANULÓ A SZEGEDI DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓJA.
A pályázatokat 2019. március 28-án éjfélig kell leadni, az eredményről június 3-tól e-mailben kaptok értesítést, illetve a díjazottak listáját is ekkortól teszik közzé a kormányzati portálon.
2. Tanulmányi átlaga kettő tizedesjegy értékre kerekítve – az I. és II. kategóriában a magatartás és szorgalom jegyek kivételével számítva − elérte az alábbi eredményt: - kategória 1 a 2017/2018. tanév végén legalább 4, 80 - kategória 2 a 2017/2018. tanév végén legalább 4, 70 - kategória 3 a 2017/2018. tanév I. vagy II. félévében a súlyozott tanulmányi átlaga – minimum 15 teljesített kredit mellett – legalább 4, 00 A 2017/2018. tanévben (2017. szeptember 1. és 2018. augusztus 31. között) a Pályázati útmutatóban meghatározott sportágban és versenyen 1−6. helyezést ért el. A pályázat benyújtása: A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató, valamint a dokumentáció elérhető a kormányzati portálon (), valamint a pályázat során közreműködő sportköztestületek honlapjain (,,, ), továbbá a MEFS weboldalán a felhívás alatt a pályázati anyagok közvetlenül letölthetők (lásd a felhívás alatt). A pályázati dokumentációt (amely a Pályázati adatlapból és mellékletekből áll) a Pályázati útmutatóban foglaltaknak megfelelően kell benyújtani az Emberi Erőforrások Minisztériuma címére.