CASTING! A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház meghallgatást hirdet a 9-től 5 -ig című musical kórusába, valamennyi hangfajban! Rendező: Szente Vajk Koreográfus: Túri Lajos A jelentkezés feltételei: 16-60 év közötti életkor magabiztos énektudás és kottaolvasás rendelkezésre állás: 2019. október 28. – november 30. között (a próbafolyamat ideje alatt): hétköznap esténként 18-22 óráig, szombatonként 10-14 és 18-22 óráig. (FIGYELEM! Ez csak a rendelkezésre állást jelenti, ezekből alakulnak majd ki a próbák tényleges időpontjai. Nem jelent tehát mindennapos elfoglaltságot – viszont a megjelölt időintervallumban rugalmasságot kérünk a közreműködőktől. ) december 2-6. között (a főpróbahéten): egész nap. Bemutató: 2019. december 7. 19 óra Utána az előadások változó napokon, este hétkor kezdődnek. A válogatásnál előnyt jelent: kóruséneklésben szerzett gyakorlat, rugalmasság. A meghallgatás időpontja: 2019. október 17. (csütörtök) 16 óra Gyülekező helyszíne: Móricz Zsigmond Színház - Művészbejárati előcsarnok Kérjük, a meghallgatásra három szabadon választott dallal készüljenek az alábbi műfajok valamelyikéből: operett, klasszikus musical vagy klasszikus dal, népdal.
Szabó Magda: Abigél című művének ifjúsági bemutatójára keres a teátrum lányokat és fiúkat a 13–16 éves korosztályból. Újszínház Karbantartót keres az Újszínház Békéscsaba Felvételt hirdet a Békéscsabai Színitanház A járványügyi veszélyhelyzet miatt a felvételi online zajlik, jelentkezés digitális úton, határidő: 2020. június 10. Nyíregyháza Művészeti asszisztenst keres a Móricz Zsigmond Színház A Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet művészeti asszisztens pozíció betöltésére. 1 2 3 … 56 Következő oldal »
F ő tevékenységünk a hazai szinkronszakma utánpótlásának felkutatása, kinevelése és a szakmában való elhelyezése. K orosztályonként rendszeresen tartunk castingot gyermekek számára, hogy felmérjük beszédkészségüket, önbizalmukat, illetve hogy mennyire tudnak szépen, választékosan kommunikálni. A casting eredményétől függően tudunk lehetőségeket adni a tehetséges gyermekeknek. E lőször alapképzés programunkba nyerhetnek felvételt, ahol ismert és elismert szakemberek foglalkoznak a gyermekek megfelelő szakmai felkészítésével elméletben és gyakorlatban egyaránt. A z alapképzés után lehetőség nyílik legtehetségesebb diákjaink számára, hogy mesterképzés keretein belül folytassák szinkron tanulmányaikat. V égzett diákjaink számos sorozatban, mozifilmben és rajzfilmben szinkronizáltak, illetve szinkronizálnak a mai napig. Stúdiónk munkaközvetítő részlege folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki rendszeresen kapjon lehetőséget, így kamatoztatva tehetségét. A 20 év feletti korosztály nak is tudunk segíteni céljaik elérésében.
A Talent Studio olyan komplex programot hozott létre, amely mindezt megfelelő szakmai és gyakorlati órák keretében valósítja meg. Stúdiónk szakmai csapatát Magyarország közkedvelt és elismert művészei erősítik. Szakmai tudásuk és a hosszú évek alatt szerzett tapasztalatuk garancia foglalkozásaink minőségére. E gy biztos, ahogy a mottónk is mutatja: Célt és utat mutatunk! J elentkezz hozzánk ma, valósítsd meg T e is az álmaidat! Talent Studio Hungary CÍM: 1124 Budapest, Németvölgyi út 98. CGJSZ: 01-09-308465 ADÓSZÁM: 26219617-2-41 TEL: +36 20 396 7481 NET: MAIL: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. 1124 Budapest, Németvölgyi út 98. +36 20 396 7481 This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Részletek
Szia! Ez egy casting oldal, ahová folyamatosan fogjuk nektek feltölteni a castingokról, szereplőválogatásokról szóló híreket. Semmiféle felelősséget nem vállalunk a munkák valódiságát illetően! Tájékozódj körültekintően, mielőtt jelentkezel! Amikre számíthatsz: - modell casting - színész casting - statiszta casting - egyéb casting Figyelj a dátumokra! Lejárt castingokra már ne jelentkezz! Sok munkát kívánunk!
[EN] If you continue, we assume that you consent to our use of cookies so that we can give you the best experience on our website. [HU] A webhely használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását, így honlapunkon a legjobb élményt tudjuk nyújtani neked. Ok
A szakma iránt érdeklődő felnőtteknek indítunk workshop - okat, melynek keretein belül betekintést nyerhetnek a szakma rejtelmeibe. A bemutatón olyan aktívan dolgozó színészekkel és szinkronszínészekkel és rendezőkkel lehet találkozni, akik nap, mint nap a szakmában dolgoznak. P rogramunk Budapest egyik legnagyobb, és legjobban működő szinkronstúdiójában zajlik, ami a könnyen megközelíthető a fővárosban. R engeteg visszajelzést kapunk szülőktől, hogy tudunk-e segíteni a fiataloknak eligazodni a média világában. N os, a válaszunk igen! A Talent Studio céljai közé tartozik a fiatalok bevezetése a média különböző területeire, háttérmunkálataiba. Ebből kifolyólag indult Talent Media Coach programunk, melyet a hagyományos- és a közösségi média területei és háttérmunkálatai iránt érdeklődő, 14-23 év közötti fiatalok részére hoztunk létre. T öbb éves média tapasztalatunk révén úgy gondoljuk, bármely irányzat alapját a megfelelő kommunikációs készség, önbizalom, tehetség és rátermettség jellemzi.