Apáti Bence sármja is hozhat pár pluszvoksot, ő Vincze Lillával van párban. Sági Szilárd és Völgyesi Gabi duettje ugyanígy érdekes lehet, a fiatalabb korosztály pedig Csipa és Mádai Vivien produkciójának tapsolhat, már ha bárki is tesz ilyet a képernyő előtt. Mádai Vivien és Csipa - galériáért klikk a fotóra! Fotó: Polyak Attila - Origo Fábián Juli mellett Győrfi Pál énekel és táncol majd, Emilio pedig Ábel Anitát kapta. Peller Károly Stohl Lucával lép színpadra, Erdei Zsolt és Judy kettőse pedig vicces volt az újságíróknak, fotósoknak tartott sajtóeseményen, ha sok humort visznek a fellépéseikbe, menetelhetnek pár hetet. Ábrahám Edit és Vastag Csaba Fotó: Polyak Attila - Origo Tolvai Reni mellett a mentalista-bűvész Danny Blue igyekszik majd elvarázsolni a nézőket, Simon Kornél színész pedig Janicsák Vecával készül, akinek hangi adottságaival mindenki tisztában van, de mint mondta, nem szeret és nem tud táncolni, márpedig itt mozogni is kell. Zimány Lindát egy X-Faktor-győztes segíti majd, Oláh Gergő áll mellette, a mulatós zenéből érkező Jolly pedig Hódi Pamelával alkot egy párost.
Elszántan készülnek A Nagy Duettre, de Csipát nem tennénk meg szóvivőnek. Mádai Vivien a Hooligans énekesével alkot párt A Nagy Duett 2017-es kiadásában, együtt voltak vendégek a Mokkában, de a lány nem nagyon hagyta szóhoz jutni az énekest, aki türelmesen, jobbára némán vigyorgott hosszú percekig. Előbb saját esetlenségükről elmélkedtek egy sort, majd váltottak: "A kimondott szónak ereje van! Nagyon jól énekelünk, és nagyon jól táncolunk" – viccelődött Mádai. Fotó: Polyak Attila - Origo Mint mondta, a lassú, megható, könnykicsordulós dalokat is szereti, ilyenre is vágyik. "A jövő hét nagyon vészes lesz, naponta lesz ének- és táncpróba, majd a végén jön a nagy összegyúrás. Amikor pedig megtudtam, hogy Csipa lesz a párom, akkor nagyon megörültem. Ha én választhattam volna, őt szerettem volna" – mesélte Vivien. Csipának azért jutott két félmondat a végén, elmondta, hogy már ismerik egymást sok éve.
A Hooligans zenekar Hajdú Péter vendége volt az Esti Frizbiben. A tagok elég nehezen nyíltak meg, inkább viccel ütötték el Hajdú kérdéseit. Legújabb albumukért a stúdióban kapták meg a platinalemezüket. Elmondták, hogy ez nagy eredménynek számít, ugyanis az emberek nem vesznek CD-t annak ellenére sem, hogy annyiba kerül, mint egy doboz cigaretta. Persze sokaknak már nincs is min lejátszania a lemezt. Elmesélik, hogy a zenekar kezdetekor együtt éltek, és néha kenyérre sem volt pénzük. Egész nap próbáltak, felléptek, mégsem ment túl jól. Ennek ellenére nem adták fel, úgy voltak vele, hogy nincs B terv, ennek sikerülnie kell. Hajdú a magánéletükről próbálta őket kérdezni, Csipa elmondta, hogy szerinte nincs már olyan, hogy a lányok odamennek koncert után a zenészekhez, ők sosem tudtak így csajozni. Arra a kérdésre, hogy miért nem veszi el a barátnőjét, akivel 20 éve együtt van, annyit mondott, hogy Minek? Nekem ez így jó, ez így működik, tökéletes, Maradok így még erre a kis időre. A teljes műsor vasárnap este látható az ATV-n. Kiemelt kép: ATV
Amit tudni kell róla Ördög Tibor, ismertebb nevén Csipa, a Hooligans zenekar énekese vember 5-én, Szerencsen látta meg a napvilágot. A beceneve onnan ered, hogy kiskorában mindig a 3 bátyjával lógott, és a haverjaik kis csipásnak hívták. Tóth Tibi és Kiss Endi már együttzenéltek, mikor Csipa csatlakozott hozzájuk, de õk hárman szinte születésüktõl ismerik egymást. bővebb életrajz hirdetés Kiemelt vélemények kecskehun: Tehetségtelen énekes, a pop rock "bandának" pedig pocsék szövegei vannak, zeneileg pedig nem léteznek konkrétan. Az aki szerint ő Magyarország legjobb énekese, az megbocsáss de hülye!... tovább anzi7: Ördög Tibi, illetve más néven Csipa már gyerekkorom óta egy meghatározóhang és személy az életemben. Emlékszem régen is imádtam a zenéjét ( a Hooligansnek), mert a klassz dalszöveghez egy... tovább Selly0811: Na Tibi(Csipa):) Én nagyon szeretem mivel erős és gyönyörű a hangja és nagyon jó számaik vannak:) Így együtt a Hooligans-nek Imádom őket így együtt és nem csak a zenéjük miatt hanem mert... tovább Timenya: Csipa állati pasi, nem minennap futsz bele egy ilyenbe!
A lemezbemutató koncert december 27-én került megrendezésre a SYMA Csarnokban, ahol előzenekarként fellépett a Best Of zenekar és a Republic zenekar, továbbá fellépett meglepetésvendégként Majka (Majoros Péter) és Curtis (Széki Attila) is. A lemezbemutató koncerten lehetett kapni először a nagylemezt bakeliten. Később a Harcra fel!, Mindörökké, Egyformán és Idegen című dalokhoz klip is készült. 2014. november 6-án megjelent a Társasjáték című lemez, ami már korábban megírt dalokat tartalmazott más énekesekkel, zenészekkel közösen előadva, két dal kivételével, amik új dalok. A História lemezhez hasonlóan a Társasjáték című lemez is rövid időn belül tripla platinalemez minősítést ért el. December 14-én az együttes fellépett a Magyar Virtuózok kamara zenekarral a Budapest Kongresszusi Központban, a szimfonikus koncertnek nagy sikere volt. 2015. október 17-én az együttes a Barba Negra Music Clubban Budapesten tartotta a legelső Nem hall, nem lát, nem beszél c. albumuk bemutatóját, ezen az estén jelent meg remasterelve az album egy kislemez kíséretével amin 4 új dal található: Kellenek a hősök!, Ébren várj, Szerelem a hátsó ülésen, Kaméleon.
Két év várakozás után, 2010 decemberében megjelent a legújabb Hooligans lemez, a "8SZEMKÖZT! " Az új albumon a zenekar hozza a tőle megszokott hangzás és szövegvilágot, amit jól tükröz nyár slágere, az Illúzió is, mely egyértelműen tarolt a rádiós és televíziós játszási listákon. A szerzeményhez formabontó klip készült digitális technikával, mely – a nóta címéhez méltóan – a fantázia világába kalauzolta a nézőket. 2011. november 18-án váratlanul elhunyt Sipos Tibor (Cápa), az együttes menedzsere. [1] Fájdalmuk ellenére a rockbanda úgy döntött, hogy megtartja a tizenöt éves jubileumi koncertet a Papp László Budapest Sportarénában 2011. december 11-én. 2012. október 13-án megjelent a 2011. december 11-én a Papp László Budapest Sportarénában tartott 15. éves jubileumi nagykoncertről készült CD és DVD, a CD-n 17, a DVD-n 30 dal és 3 extra található. 2013. október elsején megjelent a zenekar új nagylemeze História címmel. A nagylemez első kislemeze (Mindörökké) valamivel korábban, 2013. szeptember 11-én jelent meg.