Szerettem a sorozatot, a színészeket, így volt olyan rész, amit háromszor újranéztem, hogy értsem mit is mondanak. Sokszor a színészekkel együtt mondtam már a szöveget. Van egy szó, az "inconspicuous", amit szinte epizódra, percre pontosan tudom, hol mondta a szereplő J Olvastam hozzá rengeteg interjút, könyvet, fanfictiont, fórumoztam, leveleztem más rajongókkal. Élveztem. Mindig bennem volt, hogy akkor miért is írtak might-ot? Mi az a should have been? Miért jobb a have done a did helyett? Ezekre megoldást ad a net vagy egy szimpla Dohár Péter könyv. " Egy sorozatnál nem áll meg az ember. A nyelvvizsga szempontjából kiemelem a Csillagkaput. Címszavakban: amerikai, matekos, katonai, kaland. Abból is van vagy 200+ rész. 2007-ben, hatévnyi angol sorozatnézés után döntöttem úgy, hogy megpróbálom a felsőfokú nyelvvizsgát. ECL, így a szóbeli témákat kidolgozgattam Wikipedia segítségével, de nagyrészt a sorozatoknak köszönhetően szerzett tudásom miatt sikerült. A hallgatásértésre "gyakorolni" sem kellett, az írásbeli a fórumozgatás mellett szinte viccnek tűnt, a legjobban a szövegértésnél nevettem.
4 záró tipp, ami ráteszi az "i"-re a pontot 1. tipp: Látod a számokat? 100+, 200+ részt nézett meg Ade, Barbi pedig 10 évadot a Friends-ből, mielőtt nekiment a nyelvvizsgának. Ne várd magadtól, hogy az angoltudásod jelentősen fejlődik attól, hogy egyszer végignézel egy évadot! De ez csak tévénézés. Nem fáj. Miért ne csinálhatnád SOKAT? 2. tipp: ha az a gondod, hogy nem mersz beszélni, akkor, mint ahogy Barbinak is segített, neked is fog! De az Ade sztorija után felsorolt 5 tippet azért ehhez tartsd be, mert azok tartalmazzák a helyes technikákat! 3. tipp: A nyelvtudást nem elég megszerezni! Ez nem olyan, amit egyszer megveszel, és bármikor leveheted a polcról, és használhatod. Tartsd fent! Akár sorozatnézéssel. :) 4. tipp: "Kell egy szint ahhoz, hogy élvezhető legyen", vagyis, azért a legalapvetőbb angol mondatszerkezetek, egy kiinduló szókincs kell. Ami viszont NEM kell: a képesség, hogy mindent megérts! És most te jössz! Ha te is nézel angolul sorozatokat, melyeket? Betartod az Ade sztorija után felsorakoztatott tanulási tippeket?
Mennyit kell fizetnetek a legnépszerűbb C1-es szintű, vagyis felsőfokú nyelvvizsgákért? Utánajártunk. Az Euroexamnél a komplex C1-es vizsga ára - angolból vagy németből - 35 500 forintba, az írásbeli 24 500 forintba, a szóbeli pedig 23 500 forintba kerül. TELC-nyelvvizsgát - angolból vagy németből - C1-es szinten (komplex vizsga esetén) 34 ezer forintért szerezhettek, az írásbeliért 23 ezer forintot, a szóbeliért pedig 22 ezer forintot kell fizetnetek. A felsőfokú ECL-nyelvvizsgáért akkreditált nyelvből - angol, német, magyar - 29 ezer forintot kell fizetnetek (komplex vizsga esetén). Az írásbeli, illetve a szóbeli külön-külön 17 500 forintba kerül. Nem akkreditált nyelvekből - amelyeket honosítással akkreditálhattok - a komplex vizsgáért 22 ezer forintot kell fizetnetek, külön-külön az írásbeliért, illetve a szóbeliért pedig 13 200 forintot kell fizetnetek. Az ELTE Origó Nyelvi Centrumban közel harminc nyelvből szerezhettek nyelvvizsgát. A komplex felsőfokú (C1) vizsga 31 ezer forintba, az írásbeli 16 500 forintba, a szóbeli pedig 14 500 forintba kerül.
A BME nyelvvizsgaközpontjában a C1-es komplex vizsgáért 32 ezer forintot, az írásbeli 19 500 forintba, a szóbeli pedig 16 500 forintba kerül. Egynyelvű vizsgát angol, német, francia, spanyol és olasz nyelvből, kétnyelvűt pedig ezek mellett holland és orosz nyelvből tehettek. Azt, hogy mennyibe kerül a 2020-as felsőoktatási felvételin kötelező középfokú, B2-s szintű nyelvvizsga, itt nézhetitek meg. Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.
2012. 03. 14. | Tippözön | 26 hozzászólás Ade és Barbi történetéből megtudhatod, hogyan készülj fel az angol nyelvvizsgára sorozatok nézésével! A sztorik ügyes tanulási tippeket is adnak: a két lány ösztönösen találta meg a legjobb angol nyelvtanulási módszereket! Az eredmény: egy-egy sikeres angol felsőfokú nyelvvizsga. (Megéri, nem? :)) 1. sztori: a Csillagkapu és az ECL nyelvvizsga "2001-ben adta egyszer a magyar TV a Smallville sorozat első részét. Superman, középiskola, barátok, családi szál, kaland – anno ezek izgalmas témák voltak. Nem bírtam kivárni, míg a TV-ben kijön az új rész. A reklámok is zavartak. Clark Kent épp megmenti a világot, snitt, WC papír reklám…így elkezdtem a Smallville-t angolul nézni. 2001-ben ez egy évnyi iskolai angolt jelentett (vagyis: nagyon kevés angoltudást). A kezdeti szókincsem jelentős részét a 100+ Smallville epizódnak köszönhetem. Érdekes szereplők, hétköznapi beszédstílus, mindennapi témák, kis szuperhősös szókincs, tömérdek amerikai kifejezés.
5 Perc Angol Beszélő Tanulókártyák 2.