Egyebek között ez is kiderül a képviselői vagyonnyilatkozatokból, amelyek kedden kerültek fel az Országgyűlés honlapjára. 2009. 23:41 A fővárosi képviselők vagyonnyilatkozata - tartoznak, követelnek A január végi határidőre a Fővárosi Közgyűlés mind a 67 tagja benyújtotta vagyonnyilatkozatát - közölte hétfőn Szikora Linda (Fidesz), az önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságának elnöke. A vagyonbevallások szerint a fővárosi képviselők több mint felének van adóssága.
A vagyonnyilatkozatok jelenlegi rendszere nem képes biztosítani a közhatalmat gyakorlók vagyonosodásának az átláthatóságát. A polgárok ugyanakkor joggal várják el, hogy az adójukból fizetett választott tisztviselők, valamint a közszféra más dolgozói érdemben adjanak számot a vagyonuk eredetéről. A vagyonnyilatkozatokra vonatkozó hatályos szabályok ezt nem biztosítják. A vagyonnyilatkozatok nem minden esetben, a hozzátartozói nyilatkozatok pedig egyáltalán nem nyilvánosak, míg a vagyonnyilatkozatok tartalmának az ellenőrzése puszta formalitás, és a nyilatkozatot szándékosan valótlanul, hamisan kitöltőket sem fenyegeti elrettentő erejű szankció. Javaslatok: 1. Valódi nyilvánosság a a. ) Kézzel kitöltött, illetve szkennelt vagyonnyilatkozatok helyett elektronikusan kitöltött és elektronikusan olvasható, kereshető, összehasonlítható vagyonnyilatkozatok. b. ) Egységes, elektronikus, állami vagyonnyilatkozati adatbázis, amelyben a tisztségviselő mandátuma alatt kitöltött minden vagyonnyilatkozat és azok módosítása is elérhető.
A pártvezetők közül Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet Az előző évhez hasonlóan, 2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül. A DK elnökének vagyona csaknem 200 millió forinttal gyarapodott, értékpapírban tartott megtakarításai ennek ellenére csökkentek tavaly. Mindemellett a volt miniszterelnök óriási vagyont tart egy osztrák pénzintézetben. Orbán Viktor vagyonában nem történt érdemi változás Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát – tájékoztatott a kormányfő sajtófőnöke. Havasi Bertalan ismertetése szerint az elmúlt évihez képest a miniszterelnök megtakarítása 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. A családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4. 783. 328 forintra csökkent. A miniszterelnök anyagi helyzetében egyéb változás nem történt – közölte a sajtófőnök. Orbán Viktor miniszterelnök Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles, aki mást állít, hazudik.