Szomorú hírt jelentett be Fluor Tomi az Instagram-oldalán: szakítottak barátnőjével, Sarkadi-Szabó Emesével, akivel másfél évig alkottak egy párt, és a Nyerő Páros című műsorban is szerepeltek. A rapper két közös fotóval és hosszú posztban mesélt arról, hogy véget ért a kapcsolatuk, és bár most még fáj a szakítás mindkettejüknek, de úgy érzik, ez most a legjobb döntés. Azt is hozzátette, hogy láthatjuk még őket együtt, és szeretnének barátok maradni. "Elég érzékeny időt élünk most nagyon nehéz pillanatokkal és nem is szerettük volna még ezt közölni, de sajnos a bulvár "informátorai" rákényszerítettek minket, hogy elmondjuk: A jelenlegi formában a kapcsolatunk a végéhez ért. Nem tűnünk el egymás életéből, a történetünk folytatódik, csak már nem kézen fogva lesz nyerő ez a páros. Ha kell, ezután is kimentem a szakadék szélén lógó autóból ezt a csoda nőt és viszem végig a hátamon a rakpartra odáig, ahonnan a klipben 6 éve kiemelte a most már karunkra került palackot. Ebben Mesiről volt egy fotó, ami azóta kifakult, de ez a tetoválás talán nem fog.
Köszönettel és hálával tartozom azért, amit együtt megélhettünk, egy csoda volt! Nektek is köszönjük a sok aggódást, támogatást, a szép szavakat, a drukkolást, mindent! Fogtok még minket látni együtt, de a szerelmes filmünkben úgy tökéletes a happy end, ha tényleg vége ebben a formában. Aztán folytatjuk a következő résszel egy másfajta történetben. Addig is vár minket a happy end utáni nap, amit nem szokás megmutatni, pláne nem szeretnénk, szóval köszönet előre is a sajtónak és nektek is, ha egyelőre kíméletesek lesztek velünk és nem árasztotok el minket a kérdésekkel. Néha kicsit bele kell halni, hogy később mindenkinek a legjobb legyen. Három pötty a levélen és pontpontpont... Találkozunk még! Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world. Ugyanezt a két fotót osztotta meg Mesi is a saját Instagram-oldalán, ahol ő is megfogalmazta az érzéseit a szakítással kapcsolatban. < A cikk folytatódik a következő oldalon >
Szerettem volna, hogy ne csak belém, hanem rám is égjen ez a sok szép, ez a sokféle szép, amit együtt megéltünk ebben az intenzív, elvarázsolt, hihetetlen és életre szóló élményekkel teli másfél évben. Csodálatos időszak volt! Nem búcsúzunk, de közben mégis. Szeretnénk hinni benne, hogy van élet együtt a szerelem után is, de most egy kicsit át kell állítódnunk. Sírtunk és még fogunk is, de arra jutottunk, ezt most meg kell lépnünk, hogy később mindkettőnknek a lehető legjobb legyen. Köszönettel és hálával tartozom azért, amit együtt megélhettünk, egy csoda volt! " hirdetés - írja Fluor a bejegyzésében, amiben a rajongóiknak is köszönetet mond, amiért támogatták őket az elmúlt másfél évben, és igyekezett biztosítani mindenkit arról, hogy fogjuk még együtt látni őket Mesivel. A két fotón, amelyeket a bejelentéshez csatolt közös képként róluk, látszik, hogy közös tetoválást csináltattak. Elég érzékeny időt élünk most nagyon nehéz pillanatokkal és nem is szerettük volna még ezt közölni, de sajnos a bulvár "informátorai" rákényszerítettek minket, hogy elmondjuk: A jelenlegi formában a kapcsolatunk a végéhez ért.
Hargitai Bea, aki ma már példás családanya, saját bevallása szerint nem tudja elviselni, amikor kedvese túl nyálas, mivel ő maga nem kifejezetten romantikus alkat. Már 16 évesen magazinoknak vetkőzött, lágyabbnál lágyabb képek készültek róla, Hargitai Bea mégsem az a tipikus romantikus nő. Épp ezért azt sem kedveli, ha férje tesz ilyen jellegű gesztusokat. Az a helyzet, hogy az én férjem rendkívül romantikus típus. Olyannyira, hogy már a tököm kivan... Állandóan virágokat vesz csak úgy... – mesélte Bea az ATV egyik műsorában.
A modell épp a Maldív-szigeteken nyaral, ahol a paradicsomi környezetben készült róla néhány előnyös fotó. Meztelenül. Hargitai Beát ugyanis imádja a férje fotózni, Hargitai pedig úgy tűnik meztelenkedni imád, szóval minden egybevág. Igaz, a felvételt muszáj volt cenzúrázni, hogy posztolható legyen, mert habár a melleit eltakarta a kezével Hargitai Bea, az intim területeket szabadon hagyta. Kiemelt kép: Instagram/@beahargitai Hatalmas vihar gázol át hazánkon Felhőszakadással, óriási széllel, helyenként jégveréssel ér véget a kánikula, de csak egy napra. Szerdán megint borzasztó meleg lesz, csütörtökön pedig újabb hidegfront tör ránk.
SZTÁRDZSÚSZ A híresség nem szereti, amikor kedvese túlságosan nyálasan viselkedik vele, mert ő maga nem túl romantikus típus. 2019-11-18 15:50:40 Szerző: ripost Hargitai Bea nincs túlzottan elragadtatva attól, hogy a férje romantikus alkat. A híresség az ATV-ben mondta el, hogy nem szereti a túlzott érzelgősséget. Fotó: Szabolcs László "Az a helyzet, hogy az én férjem rendkívül romantikus típus. Olyannyira, hogy már a tököm kivan... Állandóan virágokat vesz csak úgy... " – mesélte, mire Szandi közbevágott. "Akkor miért nem mondod neki, hogy nem kell? " – kérdezte. "De kell, azért hozza, elfogadom! " – jelentette ki Bea a #Bochkor vasárnap esti adásában. Mivel az egykori playmate férje nem magyar, ezért nem érti, ha Bea a saját anyanyelvén elégedetlenkedik.
Nem tévesztendő össze a következővel: Hargitai Beáta (festő- és grafikusművész). Hargitai Bea Életrajzi adatok Született 1983. április 25. (37 éves) Szeged, Foglalkozása modell Hargitai Bea weboldala Hargitai Bea az IMDb-n Hargitai Bea ( Szeged, 1983. április 25. –) magyar modell, playmate. Élete [ szerkesztés] 1993 -ban a családja Budapestre költözött. 16 évesen, 1999 -ben kezdett modellkedni, és alig egy év után valóra vált gyermekkori álma: a Playboy címlapfotózása. 2000 -ben elkészült első portfóliója Emmer László segítségével. 2001 -ben Magyarország legfiatalabb playmate-je volt ( Nánási Pál fotóival). 2002 -től jelennek meg képei az amerikai Playboyban. Gyakori vendége volt a #Bochkor (2017–) szórakoztató talk-show-nak. 2020 -ban részt vett az RTL Klub Álarcos énekes című műsorában, az Alien jelmezében rejtőzött, a 2. adásban lepleződött le. [1] Jelenleg Prágában él. Jegyzetek [ szerkesztés] ↑ Álarcos énekes: az Alien esett ki, Hargitai Bea volt alatta, 2020. február 16. Források [ szerkesztés] Hargitai Bea saját weboldala Hargitai Bea Hargitai Bea
A modellkedés a fiatalok terepe – mondta nevetve. – Persze egy Playboy-fotózást bármikor elvállalnék, az mindig évekre feltölt. Akár teljesen meztelenül is, szerintem elég jó formában vagyok! Nyáron látogatják a családot Hargitai Bea a férjével és fiával egy hónapra Magyarországra jön hamarosan, majd utána Amerika felé veszik az irányt. New Yorkba és Washingtonba látogatnak, ahol férje családja él. EXTRA AJÁNLÓ család
2017. júl 1. 12:25 Hargitai Bea anya Prága család Bea a kisfiukkal együtt férje előző kapcsolatából született két lányát is neveli /Fotó: INSTAGRAM 140 Prága — Szinte eltűnt a nyilvánosság szeme elől Hargitai Bea (34). A korábban keresett modell már hét éve Csehországban él, saját bevallása szerint főállású anyuka lett, de azt azért a Vasárnapi Blikknek elárulta, ha a nyuszis magazin hívná, ismét pózolna a kamerának. – Kétéves a fiam, Jason, és minden időmet neki szentelem. Mondhatjuk, főállású édesanya lettem – kezdte lapunknak Hargitai. – A fiam egy héten háromszor iskolába jár. Itt, Csehországban tizenöt hónaptól tizenkét éves korig járnak a gyerekek iskolába, ebben az úgynevezett Montessori -rendszerben, ami más, mint a hagyományos iskola. Bea ma is kiválóan néz ki, megdolgozik az alakjáért /Fotó: INSTAGRAM Itt nincsenek padok, nincsen házi feladat, és mivel nem korcsoportok szerint vannak az osztályok, az idősebb gyerekek is foglalkoznak a kisebbekkel. A büszke édesanya minden idejét és energiáját a fiának szenteli.