^ Kedves Olvasónk! Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat. Üdvözlettel, Sokszínű Vidék
Idén a szokottnál korábban, már pénteken megnyílt a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A Városháza parkban november 21-től, a Szent István-bazilikánál pedig november 27-től várják adventi programokkal a látogatókat egészen január elejéig - mondta el Bán Teodóra, a eseményt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. Karácsonyi vásár a budapesti Vörösmarty téren Forrás: MTI/Mohai Balázs Az ügyvezető elmondta, hogy a korai nyitást az utazási és turisztikai kedv generálása és a magas színvonalú kézműves termékek gazdag kínálata indokolja. A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnek, a Városháza parkba elsősorban a fiatalabb generáció tagjainak szerveznek ünnepi programokat, a Szent István-bazilikánál pedig fényfestéssel és korcsolyapályával is készülnek a szervezők.
A Bazilika előtt található klasszikus téli sportlehetőséget nyújtó létesítmény a fiatalabb korosztályt célozza meg elsősorban, hiszen ingyenes a várja a gyermekeket 14 éves korig, ráadásul díjmentes korcsolyabérlésre is lehetőség nyílik, ezen felül hétvégente a kicsik korcsolyaoktatáson is részt vehetnek. Folyékony gasztrokalandok A karácsonyváró, testet és lelket melengető kortyok nélkül nincs ünnepi vásár. A Finlandia Hüttéje tökéletes választás ahhoz, hogy karácsonyi hangulatba kerüljön Az adventi készülődés ízei és illatai inspirálták a forró, gyümölcsös Finlandia alapú koktélokat, amelyek egészen biztos felmelegítik a vásár forgatagában kikapcsoló, de egyben ünnepi ízélményre vágyókat. Ünnepváró ínyencségek Ínycsiklandozó italok nincsenek finom falatok nélkül. A kilátogatók a szezon ízeivel, mézes- és kürtőskaláccsal, csokoládékkal és bejglikkel, illetve klasszikus magyar slágerételekkel, például a lángossal, frissen sült kolbászokkal is találkozhatnak. Ráadásul a környezetvédelem jegyében a vásár kiállítói olyan evőeszközökkel és tányérokkal tálalnak, melyek 24 óra alatt lebomló anyagból készülnek.
Több karácsonyi vásár is van a fővárosban. Ti melyiket látogattátok meg? Videó jelentése. Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. E-mail címed:... Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Hozzászólások Követés emailben Szólj hozzá! A hozzászóláshoz jelentkezz be!
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál csak január elsején ér véget egy lencsenappal. ( MTI)
Fényjáték A közönségkedvenc és hatalmas sikernek örvendő 3D-hatású fényjáték a Bazilika homlokzatán, az épület impozáns méreteit és lenyűgöző építészeti szépségét kihasználva, színpompás karácsonyi elemeket mutat be. Budapest egyik legmeghatározóbb épülete minden nap sötétedéstől pompás fényárba borul, hogy a látogatók Közép-Európa egyik legnagyobb 3D-s fényjátékát tekinthessék meg. A Finlandia a mértékletes alkoholfogyasztás híve. Ezeket olvastad már?
A Bazilika előtti vásárra több mint 16 ezren szavaztak, a magyarok mellett orosz, francia, izraeli és horvát utazók. Az egyetlen magyar helyszínként szereplő vásár olyan városok rendezvényeit utasított maga mögé, mint Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln. A verseny első helyén Zágráb, a másodikon a franciaországi Colmar, a harmadikon a bécsi adventi vásár végzett. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mostantól viselheti, és minden kommunikációjában használhatja a European Best Christmas Markets TOP 5 címet és logót. A vásár idei újdonsága a sötétedés után minden egész órában induló 3D-s vetítés, amelyen nyolc grafikus három hónapon át dolgozott. A kisfilmet olyan speciális technikával gyártották és olyan különleges eszközökkel vetítik le, hogy a 3D mozikban megszokott vizuális élményt kapjanak a látogatók. Négy nagy teljesítményű lézerprojektor sugározza a karácsonyi mesét a bazilika 44 méter magas és 1000 négyzetméteres "vásznára".
Tisztelt Olvasók! A internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft. Európa negyedik legjobbja a Bazilika előtti karácsonyi vásár 2017. december 13., 11:13 A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson. A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként a kilencedik helyet szerezte meg a versenyben, most azonban a közönség szerint már Európa negyedik legjobbja – közölték a budapesti vásár szervezői az MTI-vel. Fotó: A mezőny erősségét mutatja, hogy több mint 75 karácsonyi vásár közül választották ki a legjobb 10-et, és a budapesti rendezvényt a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi társa mindössze 236 szavazattal előzte meg.
Ahogy haladunk előre a decemberben, úgy csalogatnak bennünket egyre jobban a karácsonyi vásárok. Az ikonikus budapesti forgatag mára az ünnepek védjegyévé vált. Ha a Bazilika előtti ünnepi pompában tündöklő térre gondolunk, szinte azonnal eszünkben jut a gőzölgő forralt bor melege és annak fűszeres illata. Azonban a klasszikus italon túl rengeteg kényeztetést és élményt szerezhetünk a decemberi fényekben úszó belváros közepén, ami a karácsonyra hangol minket. Hazai kézművesek Az elmúlt évtizedek során hazánkban kialakult kézműves kultúra nemzetközi viszonylatban is egyedülálló. Az itthoni keramikusok, tervezők, bőrdíszművesek kézi szerszámokkal készült ereklyéi egyre népszerűbbek, ezért mind gyakrabban jön velünk szembe egy-egy hagyományt és kreativitást tisztelő termék az utcán, a Bazilikánál található Adventi Ünnep pedig különösen széles kínálatban bővelkedik. Karácsonyi korcsolyázás Mi a manó? című, Will Ferrell főszereplésével készült karácsonyi komédia a világhírű, new yorki Rockefeller korcsolyapályát végleg összekötötte az adventtel és a romantikával.