A május 27-i kolumbiai elnökválasztás előtt két nappal őrizetbe vették Jhon Jairo Velásquezt, álnevén "Popeyet", a néhai kolumbiai kartellfőnök, Pablo Escobar leghírhedtebb bérgyilkosát – közölte a dél-amerikai állam rendőrsége szombatra virradóra. A hatóságok közlése szerint a zsarolással és bűnszervezeti tagsággal gyanúsított Velásquezt pénteken fogták el Medellínben. Az 56 éves férfi életének 23 évét töltötte rácsok mögött, s 2014-ben szabadult Kolumbia legszigorúbb fegyházából. Velásquez saját bevallása szerint legalább 300 embert ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást. Az egykori bérgyilkost a hatóságok már egy ideje megfigyelés alatt tartották, mert megfenyegette a Gustavo Petro baloldali elnökjelöltet és híveit a közösségi médián. Néstor Humberto Martínez főügyész szerint hivatalos bejelentés érkezett hozzájuk ez ügyben. Átkozott Petristák. Gyűlölöm őket. Ha nem szólhatok, a puskám fog helyettem szólni – olvasható egy Velásqueznek tulajdonított Twitter üzenetben.
Még 18 éves kora előtt csatlakozott a kolumbiai bűnszövetkezethez. Egy 2015-ös interjúban azt mondta, hogy legkevesebb 250, talán 300 embert ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást. A számlájára írt gyilkosságok többségét az 1980-as, 90-es években követte el. 1989 végén részt vett az Avianca légitársaság egyik utasszállítója elleni merénylet megszervezésében 110 ember halálát okozva. Szerepe volt Luis Carlos Galán liberális kolumbiai elnökjelölt meggyilkolásában is. Velásquez lelkén szárad számos bíró, újságíró és rendőr halála is, az áldozatok valamennyien Escobar bűnözői birodalma ellen küzdöttek.
Belépés 2020. július 04., szombat - Ma Ulrik napja van Gyermek- és ifjúsági könyvek Informatika, számítástechnika Naptárak, kalendáriumok Nyelvkönyvek, szótárak Társadalom- és humántudomány Természet- és alkalmazott tudomány Kötésmód: ragasztott kartonált Méret [mm]: 124 x 200 x 24 Szállítás: 1-10 munkanap Jhon Jairo Velasquez, más néven Popeye, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bérgyilkosainak a főnöke. Kétszázötvenhét ember megölését, és további háromezerének a megszervezését vallotta be. Huszonkét évet töltött börtönben. Néhány év szabadság után újra letartóztatták. Önéletrajza különleges betekintést ad a Narcos c. nagysikerű tv sorozat révén is megismert Pablo Escobar és a Medellin kartell legbelső világába, úgy, ahogy még soha senki. Csak 18 év felett ajánlott!
Meghalt Jhon Jairo Velásquez, a Popeye becenéven ismert hírhedt kolumbiai bérgyilkos, aki egykor Pablo Escobar kolumbiai kartellfőnök szolgálatában - saját bevallása szerint - mintegy 300 embert ölt meg. Velásquez gyomorrákban halt meg csütörtökön - közölte a kolumbiai büntetés-végrehajtási hivatal (INPEC). Escobar egykori bérgyilkosa 57 évesen halt meg Forrás: AFP/Joaquin Sarmiento Az 57 éves férfit december vége óta kórházban kezelték. 1, 2 millió követője volt a You Tube-on A férfi életének több mint húsz évét töltötte rács mögött, 2014-ben helyezték feltételesen szabadlábra Kolumbia legszigorúbb fegyházából, 2018-ban azonban zsarolás vádjával ismét őrizetbe vették. Popeye gyakran szerepelt a sajtóban, YouTube-csatornájának több mint 1, 2 millió követője van. Önéletrajza magyarul is megjelent Pablo Escobar bérgyilkosa voltam címmel. Az egykori bérgyilkosról sorozat is készült Alias J. J. címmel. Bírókat, újságírókat és rendőröket ölt meg Jhon Jairo Velásquez a medellíni kartellben a bérgyilkosok irányítója volt.
Személyes ajánlatunk Önnek Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még Részletesen erről a termékről Bővebb ismertető Jhon Jairo Velasquez, más néven Popeye, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bérgyilkosainak a főnöke. Kétszázötvenhét ember megölését, és további háromezerének a megszervezését vallotta be. Huszonkét évet töltött börtönben. Néhány év szabadság után újra letartóztatták. Önéletrajza különleges betekintést ad a Narcos c. nagysikerű tv sorozat révén is megismert Pablo Escobar és a Medellin kartell legbelső világába, úgy, ahogy még soha senki. Csak 18 év felett ajánlott! Könyv adatok Cím: Pablo Escobar bérgyilkosa voltam Megjelenés: 2019. június 21. ISBN: 9786155905421 Méret: 200 mm x 130 mm x 25 mm Szerzőről Jhon Jairo Velasquez - Maritza Neila Wills Fontecha művei
A korábbi bérgyilkos viszont azt állította, hogy mikroblogját hackerek törték fel. Velásquez mára politikai aktivistaként látja magát, s előszeretettel intéz verbális kirohanásokat baloldali politikusokkal szemben. A szervezett bűnözésre szakosodott kolumbiai vádhatóság ugyanakkor hangsúlyozta: mostani őrizetbe vételére zsarolás miatt került sor. Jhon Jairo Velásquez alias "Popeye", Pablo Escobar leghűségesebb bérgyilkosa Fotó: AFP A Popeye alvilági néven ismert bűnöző a kormány és a rivális maffiák ellen harcoló – az 1993-ban a hatóságok által megölt Pablo Escobar vezette – Medellín kartellben a bérgyilkosok irányítójaként tevékenykedett. Velásquez még 18 éves kora előtt csatlakozott a kolumbiai bűnszervezethez. A számlájára írt gyilkosságok többségét az 1980-as, 1990-es években követte el. 1989 végén például részt vett egy repülőgép elleni merénylet megszervezésében 110 ember halálát okozva. Szerepe volt Luis Carlos Galan liberális kolumbiai elnökjelölt meggyilkolásában is, és egyedül ezért a tettéért ítélték el, 30 év börtönt kiszabva rá, de büntetésének háromötödét letöltve szabadulhatott.
Jhon Jairo Velasquez, más néven Popeye, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bérgyilkosainak a főnöke. Kétszázötvenhét ember megölését, és további háromezerének a megszervezését vallotta be. Huszonkét évet töltött börtönben. Néhány év szabadság után újra letartóztatták. Önéletrajza különleges betekintést ad a Narcos c. nagysikerű tv sorozat... bővebben Válassza az Önhöz legközelebb eső átvételi pontot, és vegye át rendelését szállítási díj nélkül, akár egy nap alatt! Budapest, III. kerület Flórián Üzletközpont bolti készleten Budapest, II. kerület Libri Mammut Könyvesbolt Budapest, II. kerület Stop Shop Bevásárlópark Összes bolt mutatása A termék az alábbi akciókban szerepel: 5% 3 499 Ft 3 324 Ft Kosárba Törzsvásárlóként: 332 pont 3 999 Ft 3 799 Ft Törzsvásárlóként: 379 pont 4 900 Ft 4 655 Ft Törzsvásárlóként: 465 pont 2+1 3 990 Ft 3 790 Ft 4 500 Ft 4 275 Ft Törzsvásárlóként: 427 pont Események H K Sz Cs P V 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 31 2
2 390 Ft-tól 13 ajánlat Az Ön által beírt címet nem sikerült beazonosítani. Kérjük, pontosítsa a kiindulási címet! Hogy választjuk ki az ajánlatokat? Az Árukereső célja megkönnyíteni a vásárlást és tanácsot adni a megfelelő bolt kiválasztásában. Nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb, az ár mellett kiemelten fontosnak tartjuk a minőségi szempontokat is, a vásárlók elégedettségét, ezért előre soroltunk Önnek 3 ajánlatot az alábbi szempontok szerint: konkrét vásárlások és látogatói vélemények alapján a termék forgalmazója rendelkezik-e a Megbízható Bolt emblémák valamelyikével a forgalmazó átlagos értékelése a forgalmazott ajánlat árának viszonya a többi ajánlat árához A fenti szempontok és a forgalmazók által opcionálisan megadható kiemelési ár figyelembe vételével alakul ki a boltok megjelenési sorrendje.