A legjobban azonban a 10 és 18 °C közötti hőmérséklettartományban érzi magát. A szobanövényként tartott kankalint általában havonta egyszer tápoldatozzuk, kivéve, amikor virágzásban van. Virágzás alatt a növény egyáltalán nem igényel tápanyag-utánpótlást. A cserepes kankalin újbóli virágzásának előidézése valljuk be, nehéz. A legtöbben akkor járnak sikerrel, ha a kankalint a nyári hónapokra kiviszik a szabadba, majd télire ismét behozzák a lakásba, ahol nem hagyják, hogy a növény 1-2 hónapra nyugalmi állapotba kerüljön. Még ezzel együtt is kb. 50% az esélye annak, hogy kankalinunk a kedvünkért újra virágba borul. Függetlenül attól, hogy elvirágzás után megtartjuk-e vagy sem, a cserepes kankalin helyes gondozásával elérhetjük, hogy a növény hosszan, tartósan örvendeztessen meg bennünket télűző élénk színű, kedves virágaival.
De közkedveltté vált a magas primula is, ilyen pl. a primula elatior, és a priumla veris, amelyek már a 15-25 cm magasságot is elérhetik. Ezen kívül szintén gyönyörű a P. denticulata, amely márciustól május végéig is virágzik, vagy a P. bullesiana, és a P. bulleyana. Mivel februárban már a legtöbb kertészet roskadozik a sok színes primulától, sokan leveszik a polcokról a növényeket, ám fogalmuk sincs róla, hogyan is kell gondozni és ápolni a kankalinokat, és amikor hazaviszik, pár nap alatt a növény elszárad, és szinte eltűnik a cserépből. A primulák gondozása A legfontosabb gondozási igénye ennek a szép növénynek, hogy ne tartsuk lakásban, mert a kankalin egy kerti növény, amely a fűtött meleg lakásban sajnos gyorsan elpusztul. Tehát ha tavasszal vásároltál egy szép primulát, esetleg Valentin vagy nőnapra kaptál ajándékba több kankalint és még nem tudod kitenni a kertbe, mert kint túl hideg van, keress számára egy kevésbé meleg helyet a lakásban ahol nincs 12- 15 foknál melegebb, de ideális lehet a két ablak közötti rész, vagy egy világos, de kevésbé fűtött folyosó is.
Itt egészen addig maradhat, amíg el nem virágzik, utána viszont érdemes kiültetni a kertbe, vagy legalább az erkélyre kihelyezni. A primulák tavasszal, a nárciszokkal és a tulipánokkal együtt kezdenek ébredezni, így nem kell attól félned, hogy megfázik a növény, de természetesen a cserépben tartott primulákat még védeni kell a fagytól, és a hidegtől, mert a kis cserépben a gyökerek is könnyedén kifagyhatnak. A primula öntözése A cserépben és lakásban tartott primulákat érdemes gyakran öntözni, mert a kiszáradás a növény pusztulását is jelenti. A lakásban tartott primuláknál főleg a helyes öntözést kell eltalálni, mert mind a kiszáradás, mind a túlöntözés végzetes lehet a növény számára. Kedveli a nedves talajt, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan vízben kell állnia a növénynek, főleg ha kaspóban szeretnéd a növényt tartani és a cserép alatt összegyűlik a pangó víz. A kertbe kiültetett primulákat csak akkor kell öntözni, ha tavasszal a hőmérséklet már tartósan 15 fok fölé emelkedik, és nincs természetes csapadék.
Levelei hosszúkásak, tőlevélrózsát alkotnak. Termete miatt jól mutat ágyások szegélyeként, sziklakertekben is. Tavaszi kankalin (Primula veris) / Kép forrása: Ültetéséhez félárnyékos, vagy napos helyet célszerű keresni, bár ellenálló növénnyel van dolgunk, az árnyékot is jól bírja. Talaj tekintetében az átlagos, de jó vízáteresztő kerti talaj a legjobb választás. Szárazságtűrő képessége is kiváló, ugyanakkor a nyári öntözéssel elérhetjük, hogy megmaradjanak levelei, így késleltethetjük pihenőidőszakát. Betegségekre, fertőzésekre nem kényes, ugyanakkor a kártevők közül a takácsatka, levéltetű és a meztelen csiga is károsíthatja. Szaporítani tőosztással és magról is lehet. A magvetés időpontjául a nyár és az ősz is választható. 3. Gömbös kankalin (Primula denticulata) bemutatása, gondozása Gömbös kankalin (Primula denticulata) / Kép forrása: A gömbös kankalin (Primula denticulata) kora tavasszal virágzó, alacsony termetű évelő növény. Hosszúkás, lekerekített végű, kissé ráncos levelei tőlevélrózsába rendeződnek.
A fagyok közeledtével világos, de fűtetlen helyiségben, pl. garázsban, folyosón, előszobában tárold minimális öntözéssel. Aztán januárban elkezdheted szép fokozatosan szoktatni a meleghez és a több vízhez. Aztán csak egy kis türelem kell, hogy előbújjanak a bimbók és virágba boruljon kis kincsed. Magról szaporítása nehézkes, tavasszal a virágzó növények is olcsón beszerezhetők, így szerintem magvetéssel nem érdemes foglalkozni. Tőosztással szaporíthatók, sőt érdemes is, ha több évig ugyanazon a helyen nevelted. Egy idő után minden növény eléri azt a szintet, hogy már nem fejlődik tovább, a közepe kihal. Ilyenkor jó ötlet a tőosztás, amivel megfiatalíthatod a növényt és több bokrot is csinálhatsz belőle. Szem Lászlóné Rózsika több éves kankalinja a kertben A kankalinok virágait érdemes leszedni és megszárítani. A szárított virágokból kitűnő immunerősítő tea készíthető, ami nagyon hatásos a tavaszi fáradtság ellen is. Ezt a primulát decemberben fényképeztem. Kankalinokat a természetben szabadon is találunk, főleg a nyugati határaink közelében.
Gondot okozhatnak a csigák, tetvek és atkák is, valamint a vírusok és gombák is. Ültetési helyéül félárnyékos vagy világos helyet keressünk, olyat, ahol tűző nap is érheti semmiképpen sem. A talajjal szemben nem válogatós, az egyedüli szempont, hogy jó vízgazdálkodású legyen, és tápanyagokban gazdag. Szereti ha talaja kissé nedves. Szaporítani magról lehet, vagy tőosztással, utóbbi történhet szeptembertől egészen tavaszig is. 2. Tavaszi kankalin (Primula veris) bemutatása, gondozása Tavaszi kankalin (Primula veris) / Kép forrása: A tavaszi kankalin (Primula veris) a kankalin félék családjába tartozó, Európa szerte, valamint a Kaukázus vidékén is elterjedt évelő növény. A természetben leggyakrabban középhegységeink lomberdeinek tisztásain találkozhatunk vele. Gyógyhatású növény, levele, virága és gyökere egyaránt értékes gyógyászati szempontból. A tavaszi kankalin igazán bájos teremtés, harang alakú sárga, narancssárga, nagyon ritkán piros színű virágai ernyőt formáznak, a kb. 25cm-es szár végén.
A primula vagy ismertebb nevén kankalin a tavaszi virágok egyik legnagyobb sztárja, amely sokszínű virágival lopja be magát szívünkbe kora tavasszal. De mihez kezdjünk egy cserepes kankalinnal kora tavasszal? A primula a kankalinfélék családjába tartozik, amely eredetileg Kínából származik, mára pedig egész Európában vadon is megél, a kertekben pedig közkedvelt dísznövénnyé vált. A természetben, hazánkban is gyakran találkozhatnak a kirándulni kedvelők a primulákkal, hiszen a nedves, nyirkos erdőkben, mezőkön, vagy patakok mentén gyakran vadon is nőnek. A kankalinfélék családjába ma már több mint 400 fajta tartozik, így nem meglepő, hogy a hazai kertészetekben is egyre nagyobb a választék tavasszal ezekből a csodás növényekből. Ki tudna ellenállni egy színpompás kankalinnal, amelyek hívogatnak minket a virágboltok és a kertészetek polcain. A primulák közül a legismertebb fajta a primula vulgáris, amelyek mindössze 5-15 cm magasra nőnek meg, és a virágaik a szivárvány minden színében pompáznak, ezeket gyakran szártalan kankalinnak is hívják.
A cserepes virágként lakásban tartott kankalin gondozásában az jelenti a kihívást, hogy elvirágzás után ne pusztuljon el. Ha ügyesen bánunk vele, "örök" életű lesz. A kankalin vagy más néven primula általában megtalálható a növényt árusító üzletek tél végi, kora tavaszi kínálatában. A színes, vidám virágú szobanövény pont ideális arra a célra, hogy elűzzük vele a rosszkedvünket és feldobjuk egy kicsit a szürke téli napok egyhangúságát. Tartásuk azonban számos kérdést felvet a növénybarátokban: hogyan tartható a kankalin sikeresen a lakásban? És valóban: érdemes tájékozódnunk a gondozása felől, ha azt szeretnénk, hogy ez a bájos kis növény sokáig a szobánk dísze legyen. Hogyan tartható a kankalin lakásban? Mindenekelőtt ne felejtsük, hogy a növényárudák eleve nem hosszú életű szobanövényként árusítják a kankalint. A cserepes kankalinról az az általános vélekedés, hogy rövid életű növényként fejezi be a pályafutását (hasonlóan az orchideákhoz és a mikulásvirághoz). Jó, ha tudjuk, azzal a nem titkolt céllal árusítják őket, hogy néhány hétig ragyogóan szép, dús virágzatukkal ékeskedjenek nekünk, majd a virágok elhervadása után egyszerűen kidobjuk őket.
Pedig fantasztikus konyhakertet is létrehozhatunk, még a legkisebb erkélyen is, mindössze jól kell összeválogatni a növényállományt. Egy hely, ahol a hobbikertészek minden segítséget megkapnak! Bemutatjuk a konyhakertek és gyümölcsösök növényvédelmi specialistáját: Fatudort. Lehet még nem ismerős, de a közösségi médiában már több mint 14 000 követője van és jelenleg 40 gazdabolttal dolgozik együtt a Dunától keletre eső országrészen. Fatudor elsősorban a kiskertekben felmerülő problémák és kérdések megoldásában nyújt segítséget. Tarts edzést a palántáknak! Bizony nem csak a testednek van szüksége edzésre tavasszal, hanem a palántáknak is. Megmutatjuk, hogyan tarts edzést a kis palánta növendékeknek. Egy Balatoni kert története Két évvel ezelőtt költöztünk Budapestről a Balaton Felvidékre, a tanuhegyek ölelésében fekvő kisvárosba. Tekintettel arra, hogy a ház évek óta lakatlan volt, a kert is az elhanyagoltság jeleit mutatta. A berendezkedési folyamat után, neki láttunk a lehetetlennek tűnő feladatnak, a kert rendbehozásának.
Ha egyszer kiültetsz egy vagy több cserép primulát a kertedbe, a következő év márciustól minden évben nyílnak majd a csodaszép színes virágok. A kertben egy árnyékos helyre ültesd ki a kankalinokat, mivel itt nyáron kevésbé fog a talaj kiszáradni, de azért minimális napfényt is elviselnek. A primulák csoportosan kiültetve mutatnak a legszebben, érdemes akár színek szerint is több tövet egymás mellé elültetni 5-10 cm távolságra egymástól. A primula átültetése Amennyiben erkélyen vagy egy hideg világos folyosón szeretnéd a primulákat gondozni, érdemes a boltban vásárolt növényeket átültetni egy nagyobb méretű cserépbe, erre a célra pedig a savanyú virágföld az ideális, vagy az általános virágföldet, tőzeggel kell bekeverni. Bár a legtöbb primula érzékeny a túltrágyázásra, tavasszal a virágzási időszakban egy minimális tápoldatos vizet meghálál bő virágzással. Amennyiben kora tavasszal vettél egy vagy több cserép kankalint, de még nem tudod őket kiültetni a kertbe a fagyos talaj miatt, a vásárlással egy időben szintén érdemes egy nagyobb cserepet és egy kis zsák savanyú virágföldet is vásárolni mellé, mivel ezek a primulák szinte csak tőzegbe vannak elültetve egy kis méretű cserépbe, így gyakran a legnagyobb gondoskodás ellenére is pillanatok alatt kiszárad az ültető közegük a lakásban, mivel virágföld szinte nincs alattuk.