Több mint 121 millió forintból megújult a Szociális Átmeneti Ellátási Központ. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az intézmény energetikai korszerűsítését valósította meg. A Bársony János utca 29/A. szám alatt található intézmény felújítása öt hónapot vett igénybe. Az épület külső nyílászáróit korszerű hőtechnikai jellemzőkkel rendelkezőkre cserélték, utólagos hőszigetelést végeztek az oldalfalakon és a tetőn. Az épületben okosfűtést építettek ki, amit a város energiamenedzsment központja szabályoz, valamint az intézmény tetejére napelemeket telepítettek. Az akadálymentesítésért mozgáskorlátozott WC-t alakítottak ki, illetve az épület komplex elérhetőségét biztosító akadálymentes parkolót és rámpát építettek. A korszerűsítés csaknem 70%-kal kevesebb felhasznált energiamennyiséget jelent, ami hozzájárul a működtetési költség csökkentéséhez, miközben az épületben tartózkodók hő- és komfortérzete jelentősen javul. A TOP-6. 5. 1-16-MI1-2017-00006 azonosító számú, "Miskolc, Szociális Átmeneti Ellátási Központ energetikai korszerűsítése" című projekt 100 százalékos mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint. Helyszín Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Miskolc város központi részén épült lakótelepi környezetben, parkosított udvarral körülvett, földszintes épületben. Elhelyezés / férőhely 1, 2 ágyas szobákban Étkezés / ellátás - teljes ellátás - napi háromszori főétkezés biztosított, szükség esetén diétás étrend Általános 30 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. A megyéből fogadjuk az idős embereket. Kapcsolattaró és/vagy intézményvezető Sáfrány Tiborné, Füleki Tímea Az elhelyezés 1-2 ágyas szobákban történik. Igény szerint saját bútor elhelyezése megoldható.
Idősotthonok - Miskolc Miskolc területén működő idősotthonok listája. Az idősek otthona olyan szociális intézmény, ahol idős emberek ellátását (beleértve az egészségügyi ellátáshoz szükséges feladatokat), ápolását, gondozását végzik. Cím: 3528 Miskolc, Bornemissza u. 13. ( térképen / útvonal ide) Bejárat a Koppány utca felől, a Martini Bisztróval szemben. honlap:... bővebben Hiányzik innen valamelyik Miskolc területén működő idősotthon? Ha tud ilyen helyet, vagy egyéb hibát talált, akkor kérjük, jelezze az oldal tetején található beküldőlinken.
30 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. A megyéből fogadjuk az idős yéni gondozási tervek megvalósítása. A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. Ápolást, gondozást nyújtó tartós bentlakásos intézmény, azon személyek részére, akik a nyugdíjkorhatárt betöltötték, szociális és egészségi állapotuk folyamatos gondozást igényel, de tartós kórházi kezelésre nem szorulnak. A gondozási egység létszáma lehetővé teszi a személyre szóló ellátás megteremtését és a családias kapcsolatok kiépítését. Az ellátott, vagy annak törvényes képviselőjének kérelme alapján, az intézményvezető dönt az elhelyezésről.
A támogatás összege bruttó 121 717 910 Ft.
Idősotthonok - Miskolc területén ← Cím: 3526 Miskolc Bársony I. u. 29/a térképen / útvonal ide Telefon: 46/358-701 Az idősotthon helyszínének fényképes megtekintéséhez kattintson ide. Nem minden esetben van utcanézet, de ha a helymeghatározás pontos (az automatikus helymeghatározás sajnos néha téved), akkor általában az utcanézet is elérhető. Az idősotthon helye térképen (a megjelenített hely egyes esetekben csak hozzávetőleges, ha tudja a cím pontos helyét, akkor javíthatja a pozíciót): utcanézet