A cikk a hirdetés alatt folytatódik. Agresszív piaci jelenlétre lehet számítani az egykori airbelin-leány, Niki utód Laudamotion részéről is, mely az ír Ryanair előretolt hadállásaként száll(t) be az osztrák (+nyugat-magyarországi és szlovák) utasokért folyó versenybe. A cég a nyári időszakban többségében nyaraló járatokkal, 4 géppel, ősztől pedig a nagyobb európai városokat Béccsel összekötő járataival, már nyolc Schwechaton állomásozó géppel küzd az utasokért. A magyar hátterű Wizz Air tavasszal jelentette be a júniusra tervezett bécsi bázisnyitását és azóta több alkalommal jelentett újabb útvonalakat, ambiciózus bővítést Schwechatról, ahol 2019 tavaszától már öt gépet állomásoztat az ultra low-cost cég. Hivatalosan nem mondták ki, de a gyengébben teljesítő prágai bázis gyors bezárására is a bécsi terjeszkedés érdekében kerülhetett sor. Annak ellenére, hogy az osztrák nemzeti légitársaság, a Lufthansa-leányként működő (az utóbbi hónapok munkaügyi konfliktusai, valamint a hosszú távú flotta jövőjének kérdésessé válása tekintetben inkább mostoha anya-leány kapcsolatban lévő) Austrian is sűrített több járaton és néhány hosszú távú útvonalat is (újra)nyitott, egyértelműen kimondható, hogy a növekedés motorjává a diszkontok váltak a bécsi reptéren.
Cookie beállítások Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat. Nem engedélyezem
Honeywell VK4100C1067 CVI gázszelep be/ki működés Gázszelep automatikus gyújtású alkalmazásokhoz, szervp nyomásszabályzóval Tulajdonságok: -biztonsági szelep, automatikus működésű -220... 240Vac, 50-60 Hz -lassú nyitású -szeleposztály B+J -Lassú nyitás: 5 mbar -Gyújtás: IP -Gáz csatlakozás: 3/4" x 3/4"KM -Standard szabályozás: 2... 37 -Szabályozó: V5306E1234