Az agyban bekövetkező változások miatt gyakran összekeveredik a valóság és az emlékek, a demens beteg nem tud kellően tisztán gondolkodni, problémája van a döntéshozatallal, vagy azzal, hogy felmérje a tettei következményét. A gondozónak, hozzátartózóknak igen nehéz lehet elfogadni, kezelni ezeket a változásokat, hiszen a beteg viselkedése sokszor gyökeres ellentéte annak, amit korábban évtizedek alatt megszoktunk tőle. Nehéz lehet megemészteni, hogy szerettünk agresszióval fordul felénk, manipulálni, zsarolni próbál minket, vagy éppen teljesen közömbös és elutasító. Agresszió, dühkitörések, gyanakvás és ami mögöttük van Segíthet az új helyzetek megértésében, elfogadásában, ha megértjük, a demens beteg maga is szenvedhet. Nemcsak az érzelmek kifejezésével lehet gondja, hanem a saját magába vetett hitet is elveszíti. Negatív hatással van az önbizalmára, hogy már nem képes mindarra, amire korábban, még a legegyszerűbb, hétköznapi tevékenységek is nehézséget okoznak neki, elveszíti az önállóságát, nem bízhat a saját értékítéletében, folyamatosan kellemetlen, kínos helyzetekbe kerül.
A változások, a hangos zajok, a tömeg, az idegen helyek megijesztik. Betegsége mellett a viselkedését befolyásolhatja a fájdalom, a félreértelmezett jelek, a megromlott hallás, a beszűkült látás vagy a kiszáradás, mert elfelejt vizet inni. Megesik, hogy váratlanul önmagából kifordulva, artikulálatlan hangon kiabálni kezd, veszekszik és sehogy sem sikerül lecsillapítani. Ezt az állapotot valamilyen szervi elváltozás is okozhatja, és ilyenkor azonnali orvosi beavatkozásra lehet szükség. A személyiség is megváltozik A demencia több egyszerű feledékenységnél, hiszen a beteg személyisége is megváltozik. Indulatait nem tudja kezelni, korábbi tevékenységei már nem érdeklik, elrejthet holmikat, vagy azt gondolja, hogy mások elrejtették őket előle. Korábbról ismerős környezetében eltéved, nem talál haza, félreérti, amit lát vagy hall, és eluralkodhat rajta a szomorúság, a megsemmisítettség érzése. Az idősödéssel gyakran együtt jár a szellemi hanyatlás is, de nehéz észrevenni, hogy mikor ér el kóros mértéket, honnan kezdődik a betegség.
Ugyancsak embert és türelmet próbáló a sok ismétlődő kérdés, hiszen a memóriazavar a betegség korábbi szakaszában a rövid távú, később a hosszú távú memóriát is érinti – részletezte az orvos. A szakember arról is szólt, hogy a demencia másik leggyakoribb típusa az érrendszeri betegség (érelmeszesedés) idegrendszeri szövődményei miatt alakul ki, hiszen ilyenkor nem megfelelő az agy vérellátása, ezért agyi infarktusok alakulhatnak ki (vaszkuláris demencia). A demencia két leggyakoribb fajtájánál az okok ugyan különböznek, ám a tünet, a végleges leépülés azonos. Különbség a lefolyásban van: míg az Alzheimer betegségben mindez folyamatosan megy végbe és a beteg állapota fokozatosan rosszabbodik, addig a vaszkuláris típusnál hullámzó a lefolyás, jobb és rosszabb időszakok váltakoznak. A terápia során az Alzheimer betegségben enzimgátló kezelést alkalmazunk, a vaszkuláris demenciában pedig az agyi anyagcserét javító gyógyszereket kaphat a beteg. Emellett azonban a nem gyógyszeres kezelésnek is nagy jelentősége van.
Az utolsó éveiben már elég komoly problémákat okozott. Amikor megismertem, már akkor feledékeny volt, de az még semmi volt. Elfelejtette, hogy hova tette a kulcsot, a táskáját, stb. Aztán fokozatosan leépült. Félni nem kell tőlük, mert nem bántanak senkit, legalábbis anyósom nem. Voltak tiszta napjai, de sajnos egyre kevesebb. Minden napra kitalált dolgokat. Valamit mindig elvett tőle valaki, vagy elfelejtette, hogy már evett és kb. 2 óra alatt megevett egy lábos kelkáposzta főzeléket. Fizikailag szuper volt annak ellenére, hogy a betegsége miatt volt két komoly törése (combnyak törés és egy kéztörés). Igaz, a combnyak törésére azt mondta, hogy a fia lökte el, a kéztörésénél pedig azt mondogatta, hogy de jó, hogy nem volt itt a fiam, mert ezt is ráfogtam volna. Állandóan leveleket irkált nekünk, amelyekben különböző dolgait követelt vissza tőlünk. Ha elment templomba, akkor volt, hogy nem talált haza, de a buszsofőr segített neki, mert arra emlékezett anyósom, hogy tettem egy cetlit a személyibe, hogy hol lakik.
Anyukám 2 hónapja beállt egy olyan állapotra, miszerint ki tud botorkálni wc-re és a konyhába, nem magatehetetlen mint volt a kemó után 2 hétig, napi kb. 14-16 órát alszik, alig eszik (kb. napi 500 kalóriát, a tápszert nem fogadja el), de egy ponton túl nem fogy, 45 kg már jó ideje. Ilyenkor mi várható? Az ereje fogytán van? Meddig szokták elhúzni ezt a stagnáló állapotot? Ahogyan előző, igen részletes válaszunkban is írtuk, nem lehet pontosan megmondani, menyi ideje van az előrehaladott daganatos betegeknek. Azt valószínűleg az orvosok és maga a beteg is tudja, hogy mi várható egy olyan páciensnél, aki műtétileg és kemoterápiával sem kezelhető tüdőrákos beteg, aki csonttá-bőrré fogyott, mert a magas anyagcseréjű ("éhes") rosszindulatú daganat használja fel a bejutott tápanyag jelentős részét, tehát aki már csak önmaga árnyéka. Igyekeztünk korábban válaszolni a halállal és haldoklással kapcsolatos kérdéseire. Édesanyja biztosan erős asszony, aki igyekszik a lehetőségeihez képest ellátni önmagát – ebben a legyengült állapotban a betegeket sokszor az viseli meg legjobban, hogy a minimális életfunkcióik is beszűkülnek, alig tudják magukat ellátni, és egyre jobban rászorulnak az őket ápoló hozzátartozóra.
Az én édesanyám is Alzheimer kórban szenved, már 7 éve! Pontosan tudom, hogy mit éreztek! Mi is átmentünk ugyanezen a dolgokon. Eljön az idő amikor már nem lehet otthon tartani, mert napi 24 órás felügyeletet igényel! Az édesanyám paranoiás lett! És volt hogy télen, éjszaka egy hálóingben kiabált az úton. A jó Isten is azt akarta, hogy felébredjek, mert el sem tudom képzelni, hogy mi lett volna ha nem hallom meg, és elkóborol. Elvittem egy Demencia Centrumba, ahol kapott olyan gyógyszert ami csökkentette ezeket a tü utána jött más felejtsétek el ez a hozzátartozók betegsége az embernek ketté szakad a szíve amikor így látja az édesanyját, és teljesen tehetetlen! 1. 5 éve beadtam egy otthonba, mert a gyerekeimet egyedül neveltem, és dolgoznom ngeteg álmatlan, zokogással, és lelkiismeret furdalással teli éjszakám volt, mielőtt meghoztam ezt a döntést! De be kell látni számára is ez a legbiztonságosabb megoldás! A kimerültségtől, és a mérhetetlen fájdalomtól, már az ideg összeroppanás határán éjjelente 5-ször ébresztett fel(mikor miért), aztán nem tudta tartani a vizeletét és mindenhová odapisilt, mígnem egyszer elcsúszott benne és eltört a karja!
Forrás: EgészségKalauz