Forrás: Profimedia, DPphoto A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News honlapja. Saját maga tanulta meg, miként kell megoldani a feladatot – idézte az egyetem közleménye Pierre Baldi professzort. A kutatók hangsúlyozták, hogy az algoritmus stratégiája teljesen más volt, mint ahogyan az emberek megoldják a logikai játékot. "Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligencia gondolkodásának természete teljesen eltér az emberétől" – mondta Baldi professzor. A Nature Machine Intelligence című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint az algoritmus a logikai játék 10 milliárd különböző kombinációját kapta azzal a feladattal, hogy 30 lépésből oldja meg valamennyit. Az emberek leggyorsabban 50 tekeréssel forgatják ki a Rubik-kockát. A mesterséges intelligencia 28 lépéssel megoldotta. Ezer kombinációra tesztelték, valamennyit képes volt megoldani. A mesterséges intelligencia nem az első és nem a leggyorsabb nem ember, amely képes megoldani a logikai feladatokat.
A végleges válaszra csak a számítástechnika fejlődése adhatta meg a választ, bár a jelenlegi szuperszámítógépek teljesítménye sem elegendő ahhoz, hogy minden lehetséges kombinációt végigpróbáljanak. Az elsődleges áttörést egy, a csoportelmélet elnevezésű matematikai ágból vett technikának köszönhették, magyarázta Tomas Rokicki, kaliforniai programozó, aki az elmúlt 15 évet annak a legkisebb számnak a keresésével töltötte, amivel a kocka bármelyik elrendezése kirakható. Az "Isten számaként" is emlegetett értékről 2008-ban számoltunk be legutóbb, amikor Rokicki 22-re csökkentette, azonban már akkor is egyértelmű volt, hogy ez még nem a legkisebb szám. A csoportelméletből származtatott technikával először felosztották az összes lehetséges kezdő konfigurációt 2, 2 milliárd csoportra, melyek mindegyike 19, 5 milliárd elrendezést foglalt magába, annak megfelelően hogyan reagálnak ezek a konfigurációk a kocka tekergetésének 10 lehetséges mozdulatára. A kocka különböző szimmetriáit kihasználva a projekten dolgozó matematikusoknak sikerült a csoportok számát 56 millióra csökkenteniük, mondván például, ha egy összekevert kockát egyszerűen az oldalára, vagy fejjel lefelé fordítunk, azzal nem lesz nehezebb a kirakása, tehát ezeket az egyenértékű pozíciókat máris el lehetett vetni.
A csapat algoritmusa a kissé leegyszerűsített példánkhoz hasonlóan, rendkívüli sebességgel párosítja a mozdulatokat a megfelelő kiinduló ponttal, így egy 19, 5 milliárdos sorozatot 20 másodperc alatt meg tudnak oldani, ami döbbenetes sebességnek tűnik, de még így is 35 évig tartana egy hagyományos számítógép számára a teljes feladat megoldása, ezért a csapat egy újabb huszárvágást eszközölt a megoldás érdekében. John Dethridge, a Google egyik mérnöke a számítógépes birodalom szabad számítási kapacitásának felhasználásával néhány hét alatt megoldotta a problémát. Azt már évek óta tudták, hogy a Rubik-kocka egyes konfigurációi csupán 20 forgatást igényelnek - sok matematikus sejtette is, hogy egyik elrendezésnek sincs szüksége ennél többre, a 15 éves kitartó kutatás azonban megerősítette feltevésüket. "Az ilyen kutatások példázzák, hogyan használható a tiszta matematika a nagy számítási kapacitást igénylő problémák leegyszerűsítésére" - tette hozzá Mark Kambites, a Manchester Egyetem egyik matematikusa, aki nem vett részt Rocki csapatának munkájában.