tovább Kőkemény kihíváson vettek részt a döntős versenyzők, hogy kiérdemeljék A legbátrabb páros címet. Minden erejét bevetette a négy finalista, ám... Cápa akarat ereje és küzdő szelleme vezérelte a párbaj második felében is, a húsz kilós súlykülönbséggel sem tudott Berki felülemelkedni ellenfelén… A főként ügyességre alapuló párbaj első részében a párosok fej-fej mellett haladtak, sokáig úgy tűnt, Berkiék viszik a prímet ebben a körben… Majka teljesen megrökönyödött, mikor megpillantotta a párbajra érkező Berkit, aki ismét elképesztő felsőt magára öltve jelent meg a végső... Nagyot fordult a kocka az első adás óta. Berkiék a szegény szekcióban elmélkedtek az élet nagy dolgairól, és a döntő lehetséges kimeneteléről. tovább
Bár Dodge (Kelsey Grammer) kapitány rendkívül népszerű és kiváló katona, a tiszti karban mégis többen határozottan kétségbeesnek a neve hallatán. Nem kevés rosszindulattal végül úgy döntenek, hogy Dodge-ot el kell tüntetni. Kinevezik egy második világháborús tengeralattjáró parancsnokává, s hogy még jobban megemlegesse, összetoborozzák a kikötő legzüllöttebb tengerészeit. A hajó és legénysége hamarosan az óceán közepén találja magát, s egyik hajmeresztő kalamajka követi a másikat. Játékidő: 92 perc Kategoria: Vígjáték IMDB Pont: 5. 4 Beküldte: Tiger1212 Nézettség: 20064 Beküldve: 2011-03-23 Vélemények száma: 4 IMDB Link Felhasználói értékelés: 9, 1 pont / 28 szavazatból Rendező(k): David S. Ward Színészek: Kelsey Grammer (Thomas "Tom" Dodge) Rob Schneider (Martin T. "Marty" Pascal) Lauren Holly (Emily Lake) Harry Dean Stanton (Howard) Rip Torn (Dean) William H. Macy (Carl Knox) Bruce Dern (Yancy)
filmelőzetes beküldése Tűz a víz alá! fórumok Vélemények Anren, 2012-07-03 08:12 16 hsz Kérdések ByFOX, 2006-10-11 16:34 1 hsz Keresem téma megnyitása 0 hsz
Tartalom: Bár Dodge (Kelsey Grammer) kapitány rendkívül népszerű és kiváló katona, a tiszti karban mégis többen határozottan kétségbeesnek a neve hallatán. Nem kevés rosszindulattal végül úgy döntenek, hogy Dodge-ot el kell tüntetni. Kinevezik egy második világháborús tengeralattjáró parancsnokává, s hogy még jobban megemlegesse, összetoborozzák a kikötő legzüllöttebb tengerészeit. A hajó és legénysége hamarosan az óceán közepén találja magát, s egyik hajmeresztő kalamajka követi a másikat. Eredeti Cím: Down Periscope Év: 1996 Játékidő: 92 perc IMDb értékelés: 5. 4 / 17, 151 Kategória: Vígjátek Írta: Hugh Wilson, Hugh Wilson, Rendezte: David S. Ward, Szereplők: Rob Schneider, Lauren Holly, Kelsey Grammer, Harry Dean Stanton, Kulcsszavak amire kerestek: Tűz a víz alá letöltés, online filmnézés ingyen magyarul, legújabb online tv teljes film magyarul, Tűz a víz alá (1996) ingyen film letöltés.
1996 | Vígjáték Tom Dodge kapitány kiváló katona, aki osztatlan népszerűségnek örvend az egyszerű katonák körében, ugyanakkor nem mondható mindez el a tisztikar esetében. Számos rosszakarója van feljebbvalói körében, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék őt. Sikerül elérniük, hogy a kapitányt egy rozoga, második világháborús tengeralattjáró parancsnokává nevezzék ki, ráadásul a kikötő legzüllöttebb tengerészeiből válogatják össze a...
Aureliora hatalmas hatást gyakorolt a Tűz a víz alá nevű játék. Úgy döntött nem engedi kedvesének, hogy a jövőben autóba üljön. Laky Zsuzsi férje a szállásra érkezve megosztotta társaival, hogy miért viselkedett úgy feleségével, ahogy... A legbátrabb páros (12) kaland-reality (130') Tátongó szakadék, meredek sziklafal, lángoló autó, tengerbe merülő vasketrec… A dán formátumú, The Bravest című kaland-reality magyar verziójában sztárpárok küzdenek meg félelmeikkel, és a legextrémebb feladatokban próbálják legyőzni fizikai és pszichés korlátaikat. A mindenre elszánt játékosok egy gyönyörű szigeten, Máltán birkóznak meg az elemekkel. A második évadban Berki Krisztián és Mazsi, Cooky és kedvese, Debóra, Aurelio és szerelme, Dominika, Weisz Fanni és férje, Peti, Csórics Balázs és szerelme, Adri, Laky Zsuzsi és férje, Guszti és Szögeczki Ági és párja Feri küzdenek meg félelmeikkel, és feszegetik a legextrémebb feladatokban fizikai és pszichés határaikat. Korhatár: 12 év 2019. július 17. 23:33 Címkék: a legbátrabb páros videók lbp_masodiknegyedik lbp_masodikevad A kiélezett párbajban végül Berkiék maradtak alul, az egykori szépségkirálynő és férje ezzel megnyerte a versenyt és a 10 millió forintot.