Magyarország június 29-én megnyitja határait Ukrajna felé, azonban a magyarországi belépésre korlátozások vonatkoznak. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa közösségi oldalán adott tájékoztatást arról, hogy Ukrajnából is szabadon utazhatunk Magyarországra. Magyarország Beregszászi Konzulátusa közösségi oldalán adott tájékoztatást arról, hogy június 15-től lehetőség lesz tartózkodási engedély (D vízum) és kishatárforgalmi engedély A Nagymuzsalyban történt közúti balesetben két felnőtt és két kisgyerek sérült meg. Kárpátalján az utóbbi napokban egyre több koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba. Az elmúlt héten a 100 ezer személyre számított betegek száma 32, 07 fő, azonban a A pizza világszerte napjaink egyik legkedveltebb étele. Azon kevés étkek közé tartozik, melyet korra és nemre való tekintet nélkül szinte mindenki szeret, és amiből szinte Az Európai Bizottság feltételeket szabott az EU-n kívüli országokból, köztük az Ukrajnából érkező turisták számára a határátlépést illetően, közölte a Jevropejszakaja Pravda az Megyénkben a betegek száma nem engedi meg azt, hogy átléphessünk a karanténkorlátozások enyhítésének következő szakaszába.
A vízibiciklit elkötő ifjak és a megértő vízirendőrök esete Füreden A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nagyon tanulságos történetet tett közzé egy Füreden elkötött vízibicikli kapcsán. A szöveget az alábbiakban eredetiben olvashatják. 2017. 05. 18. Balatoni közbiztonság – Konkrétan nem ígértek plusz rendőröket a nyárra A korábbi évektől eltérően nem ígértek konkrét számokkal létszámbővítést a Balatonhoz a turisztikai szezonra, de az illetékes rendőri vezetők szerint ez nem lesz akadálya a megfelelő közbiztonság garantálásának. Archív 2016. 20. Balatonfüred – Diákoknak a rendőrségi munkáról Középiskolás diákoknak tartottak rendőrségi nyílt napot a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon október 28-án. 2016. 02. Balatoni imázsépítés lesből mérő traffipaxszal Fűzfőnél Alig 10 perc kellett ahhoz, hogy levadásszanak a rendőrök egy lesből mérő traffipax lefényképezése után. Persze szerintük csak sima közúti ellenőrzés volt, amit a kenesei strand parkolójában csináltak velem, de sokan érdeklődve várták, mi lesz a vége.
Varga Ilona halálának 1 éves évfordulóján. Szerető férje, fiai, menyei, unokái Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÜLL FERENCNÉ szül. Steiner Rozália 65 éves korában csendesen megpihent. július 10-én, pénteken 11 órakor lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család "Uram, adj néki nyugodalmat, És egy csendes párnát, Fogadd be őt Uram, S vigyázd örök álmát! " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. LAUER JÓZS EFNÉ drága szíve életének 96. évében megszűnt dobogni. Végső búcsút 2020. július 8-án, szerdán 14. 30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor veszünk tőle a bándi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család Ami neked csend, és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENKAI JÁNOS 83 éves korában csendesen megpihent. július 10-én, pénteken 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben.
Gyászoló család Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KANCZLER ISTVÁNNÉ szül. Mező Mária temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család "Nincs már holnap, ennyi volt az élet. Elmúlt, mint másik száz pillanat. Mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, s nem szavak. " Isten országa legyen a te hazád, nyugodj békében drága édesanyánk. Isten akaratában megnyugodva tudatjuk a rokonokkal, a pápakovácsi lakosokkal, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink VEILAND JÁNOSNÉ szül. Braun Mária életének 90. évében visszaadta lelkét teremtőjének. július 7-én 13 órakor lesz a pápakovácsi temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor a helyi templomban. Köszönetet mond a család mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy édesanyám DR. SZOTYORI LÁSZLÓNÉ szül. Hegedűs Ilon a 2020. június 24-én életének 92. évében elhunyt. Temetése július 10-én, 15 órakor lesz Veszprémben a Vámosi úti temetőben.
Emléket szívünkben örökké megőrizzük! Gyászolják: családja, rokonai és barátai "Élete nem volt más, Csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom... " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYVÁRI JÓZSEF ZSOLT 48 éves korában váratlanul elhunyt. július 07-én 15 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család "Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él és örökre ott marad. " Mély fájdalommal tudajuk, hogy szeretett édesan yánk JÓZSA PÁLNÉ volt pápai lakos szíve életének 86. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 7-én 15 órakor lesz a Pápai Alsóvárosi Temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik velünk búcsúztatják és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNNÉ TAKÁCS BÓDIS MÁRIA 82 éves korában elhunyt.
Nyit a városi uszoda 2020. június 8. Június 11-től újra látogatható a városi uszoda. A wellness részleg kivételével teljes szolgáltatásival nyit a létesítmény. Új, modern orvosi központ nyílt Balatonfüreden A Horváth-házban megnyílt aTagore Medical Center magánorvosi központ. Egyedülállóan magas színvonalú orvosi szolgáltatások. Új gyógyszertári ügyeleti rend a városban 2020. június 5. Az idegenforgalmi szezonban megváltozik a balatonfüredi gyógyszertárak éjszakai ügyeleti rendje. Mutatjuk a részleteket. Trianonra emlékeztek 2020. június 4. A trianoni békeszerződés aláírásának idei, századik évfordulójára Balatonfüreden is megemlékeztek. Fotógaléria. Balatonfüred újra várja a vendégeket Bizakodva várják a szezont a város turisztikai szolgáltatói. Egyre több a vendég Füreden, élénkül a forgalom az éttermekben. Vers a peronon – Adyék a füredi állomáson Petőfi, Ady, József Attila a füredi vasútállomáson. Június 4-től Vers a peronon program indult a MÁV állomásain. Iskola balatoni panorámával 2020. június 3.