Ugyanazokkal a képességekkel és alapkészségekkel ugyanaz a gyerek két különböző iskolában a jegyek szintjén teljesen eltérően teljesíthet. Ha a szülő biztosra akar menni, hogy a gyereke számára megfelelő iskolát választja, se alul, se túl nem terheli a gyereket, érdemes lehet a gyerek tanulási képességeit (figyelmét, memóriáját, intellektusát), részképességeit (írás-olvasás, számolás), alapkészségeinek színvonalát (hallott-olvasott szövegek megértését, megalkotását, matematikai műveletek, átalakítások futtatását) erre speciálisan kialakított, objektív eszközökkel felméretni. Ilyen, a hagyományos IQ tesztektől eltérő, azoknál sokkal részletesebb, a képességek, készségek szélesebb spektrumát megmutató, ezáltal a gyerek iskolai teljesítőképességéről pontosabb képet rajzolni képes eljárás a Nagy Kép. Jegyek, felvételi és szülői stressz Természetes, hogy a szülő célja, hogy a gyerek sikeres legyen, és jól elboldoguljon az életben. Magyarországon a kereseti lehetőségek terén nagyon sokat számít a felsőfokú végzettség, hagyománya van a középosztálybeli családokban annak, hogy "papír kell".
Fontos, hogy figyeljük a gyerekünk fejlődését, iskolához kapcsolódó érzelmi viszonyulásait, és ha kell, ne késlekedjünk változtatni. Nem igaz, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, és az sem, hogy a váltás szükségszerűen törést, sérülést jelent. A rosszból a jobb felé változás mindig pozitív: ha úgy látjuk, hogy gyerekünk iskolájában tartósan kudarcos, boldogtalan, stresszes, önbizalma hanyatlik, és saját eszközeinkkel ezen nem tudunk változtatni, fontoljuk meg az iskolaváltás lehetőségét. Szerző: Szűcs Imre Lóránt Fotó: Lajti Virág Kapcsolódó: Hány évesen menjen a gyerek iskolába?
Ezek a valóban hasznos tudás- és kompetenciaelemek ma inkább iskolán kívül, vagy a családban ragadnak rá a gyerekekre. Miben más a mai gyerekek tudása a tíz évvel ezelőttiekétől? Egy hosszabb átalakulási folyamatnak vagyunk a szemtanúi, amely a gyerekeket körülvevő vizuális-interaktív ingerek elterjedésének köszönhető. Amíg a ma negyvenes és idősebb generáció jellemzően hallott-olvasott szövegek alapján tájékozódik, a fiatalabb generációkra egyre inkább a vizuális-interaktív anyagok könnyebb megértése jellemző. Ez a trend az elmúlt tíz évben felerősödött: a gyerekek akár a tananyagot is könnyebben megértik és szívesebben tanulják, ha interaktív, a megértést vizuális eszközökkel segítő eszközökbe kódolják át azt. Ha odateszek egy gyereknek egy írott szöveget, hogy értse meg, tanulja meg a lényegét, nem biztos, hogy tud mit kezdeni vele. Ha okostelefonon futtatható, interaktív kvízjátékba rejtem el a tananyagot, a gyerek vigyorogva fogja nyomkodni, és észre sem veszi, hogy megtanulta. A másik terület, ami az elmúlt tíz évben rengeteget változott, a gyerekek passzív angoltudása.
Vannak szülők, akik, úgy gondolják, hogy csak ordítani kell a lusta gyerekkel, és meglesz az eredménye. Más szülők inkább segíteni próbálnak a gyereknek: különtanárt fogadnak mellé, vagy próbálnak rájönni, hogy mi állhat a gyerek akadozó teljesítménye mögött. A hideg, teljesítménycentrikus, "maximalista", gyerekét sötét jövőképpel riogató szülő közép és hosszú távon rengeteg kárt okoz a gyerekben, még akkor is, ha rövid távon eszközeivel esetenként eléri, amit akar. A képességeik miatt könnyen, balhézás és segítség nélkül, maguktól tanuló gyerekek mellett talán azok a gyerekek a legszerencsésebbek, akiket a szüleik pontosan értenek, elvárásaik hajtogatása és üvöltözés helyett inkább támogatják a gyereket, segítenek számára a legmegfelelőbb iskolát, tanulási környezetet, szükség esetén fejlesztőtanárt, különtanárt megtalálni. Kis hal legyen a nagy tóban, vagy nagy hal legyen a kis tóban? Ha több helyre is felveszik a gyereket, nem mindig a legerősebb iskola a legjobb döntés. Az alacsonyabb önértékelésű, kevésbé kudarctűrő, más, iskolán kívüli területen (sportban, zenében, társas készségekben) kitűnni nem tudó gyerekeket legtöbbször sokkal jobban megviseli, ha egy erős gimnáziumban tartósan a gyengébb diákok között vannak.
A legtöbb kamasz órákat tölt a YouTube, és különböző, általában angol nyelvű sorozatok mellett, az angol nyelv – észre sem veszi – ráragad. Megszólalni nem biztos, hogy tud, a nyelvtant sem tudja belőle felmondani, de tény, hogy a mai kamaszok hétköznapi angol szövegekből emiatt nagyon sok mindent megértenek. Mi a helyzet a kiemelkedő képességű gyerekekkel? A középiskolák versengenek a tananyagot könnyen, problémamentesen elsajátítani képes, és hajlandó gyerekekért. Ők nem feltétlenül a legtehetségesebb, legkreatívabb, önálló gondolatokra képes gyerekek, de tény, hogy velük van a legkevesebb gond. A valóban kiemelkedő képességű gyerekek általában tanulmányi versenyeken tűnnek ki a többi jó tanuló közül, az ilyen gyerekekre a legtöbb középiskola kiemelt figyelmet fordít. Intézményen belüli tehetséggondozó, versenyfelkészítő szakkörök, fakultációk, mentorálás a leggyakoribb módja a középiskolai tehetséggondozásnak. Minél válogatottabb gyerekekkel foglalkozik egy középiskola, annál valószínűbb, hogy a tehetséggondozásnak kialakult formái, intézményei működnek az iskolában.
Az általa használt metafórával élve: Vajon mi a jobb, ha a gyerekünk kis hal lesz egy nagy tóban, vagy nagy hal egy kis tóban? Szerinte jobb egy "csupán" jó iskolában a legjobbnak lenni, mint a legjobb iskolában az utolsók közt lenni. Vagyis nem általában a legjobb iskolát kell megtalálni, hanem a saját gyerekünk számára a legmegfelelőbbet, vagyis legjobbat. A gyerekek sokfélék és legtöbbjüknek nem is való egy elitiskola. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy később esetleg ne lennének ugyanolyan sikeresek, vagy akár sikeresebbek, mint egy elitiskolában végzett diák. Ahogyan Marsh fogalmazott: az elitiskola nem a gyerek, hanem a szülő önképét erősíti. De hát ugye, nem a szülőről szól ez az egész. Az iskolai rangsorokban általában a matematika és szövegértési kompetenciamérési eredmények, felvételi statisztikák és a különböző tantárgyi versenyeken elért versenygyőzelmek kerülnek reflektorfénybe, miközben számtalan más, sokkal fontosabb terület is van, ahol egy iskola hosszú távú pozitív hatást tud kifejteni.
Csoportmunka és önállóság egyensúlya, társas lét Az iskola az a társas közeg, amelyben a gyerek megtanulja azt, hogy hogyan lehet másokkal hatékonyan együttműködni és valóban csapatban dolgozni, ugyanakkor hogyan tudja akaratát érvényesíteni, önmagát meghatározni, megőrizni és képviselni. Széleskörű tapasztalatok az őt körülvevő világról A gyereknek kreativitást bátorító, színes, változatos környezetben a legjobb tanulnia. Jó, ha az iskola támogatja és bátorítja a kreatív megnyilvánulásokat, hogy minden gyerek rátalálhasson azokra a területekre, amelyekben ügyesnek, sikeresnek tapasztalhatja meg önmagát, és amelyekben örömforrásra lel. Általános emberi értékek Az iskola az a társas közeg, amelyben a gyermek megszilárdíthatja vagy elsajátíthatja a társadalom általános alapértékeit (mint például hogy minden ember a maga egyedi és megismételhetetlen voltában elfogadást és tiszteletet érdemel). Sokan tudják már, hogy milyen fontos a tanító néni/bácsi személye. A gyerekek számára az első osztálynak kell biztosítania az óvodáskor és az iskoláskor közötti átmenetet, ezért az elsős tanító néninek/bácsinak jobban kell hasonlítania egy óvó nénire/bácsira, mint egy középiskolás tanárra.
Lehet, hogy egy ilyen gyerek egy kevésbé teljesítménycentrikus középiskolában a jobb – legjobb tanulók között lesz, az önmagáról kialakított képe, önbizalma ennek megfelelően tartósan pozitívabban alakul. Erősebb önbizalmú, jobb kudarctűrésű, ambíciózusabb gyerekeket jellemzően inkább pozitívan motivál az erős, hajtós gyerekközeg: ők, látva a versenytársak képességeit, rákapcsolnak, a korábbinál akár jobban is teljesíthetnek. Mi hiányzik a középiskolai oktatásból? A gimnazisták egyrészt indokolatlanul túlterheltek, másrészt kevés olyan tudás ragad rájuk tanórán, amelyet a hétköznapi életben használni tudnának, segítené az érvényesülésüket, eligazodásukat a világban. A túlméretes, a gyerekekkel nagyrészt bebifláztatott, és emiatt felejtésre ítélt lexikális adathalmaz egy részét mindenképpen érdemes lenne kidobni, és helyette valóban hasznos kompetenciák beépítésével próbálkozni. Pénzügyi, gazdasági, jogi, vállalkozási alapismeretek és használható nyelvtudás mellett hasznos lenne, ha a gyerekek jobban tudnának érvelni, vitatkozni, másokkal együttműködni, asszertívan viselkedni, többet tudnának saját testük és lelkük működéséről.
Mai világunkban felülértékeljük a versenyt és alulértékeljük az együttműködést. Túlintellektualizált és tantárgycentrikus az oktatás világképe, elsikkadnak az egyébként a Nagy Betűs Életben fontosnak tartott kompetenciák. Súlyosbítja a helyzete, hogy éppen a munkaerőpiacon kevésbé számító kognitív – intellektuális területeken vannak mérőszámaink, a fontosabb, nem kognitív készségek terén viszont nincsenek. Nem tudjuk, hogy jelenleg hol fejlesztik legjobban a kreativitást, problémamegoldó készséget, innovativitást. Ma az írni-olvasni és számolni tudás már kötelező kűr, ennél jóval fontosabbak az ún. K betűs dolgok, mint a kreativitás, a kooperativitás, a komplexitás megértése, a kritikus gondolkodás, a kulturális befogadás és a kíváncsiság. A rangsorok csak a középiskola esetén hasznosak és akkor is csak egy, a sok információ közül Általános iskolák esetén nincs értelme a rangsoroknak, az általános iskola feladatait és teljesítményét ezek még megközelítőleg sem tudják visszaadni. A középiskolák esetén a rangsorok több adat alapján születnek, gyakran többféle rangsorok is léteznek, ezek alapján korrektebb képet alakíthatunk ki.