Utolsó módosítás: 2011. október 12. szerda Hasonló bejegyzések Mi számíthatunk 2010-ben a hitelpiacon? Az FHB az év bankja 2010-ben A lakossági hitelpiac alakulása 2010-ben Törvényi változások a hitelezésben 2010. június 11-től Díjelengedési akciós 2010. december 31-ig
A márciustól érvényes lakossági hitelekről szóló törvény rögzíti, hogy a hitelek elő- valamint végtörlesztése esetén mekkora összegű elő- vagy végtörlesztési, illetve szerződésmódosítási díjat számolhatnak fel a pénzintézetek. A rendeletnek köszönhetően jelentős mértékű csökkenés tapasztalható. Jelenleg a tőketartozás 1-2 százalékának megfizetésével van már lehetőség a március 1-től felvett jelzáloghitelek idő előtti részleges vagy teljes visszafizetésére, ugyanis a pénzintézetek kondíciói immáron megfelelnek az érvényes jogszabályi előírásoknak. Ráadásul a pénzügyi intézmények egy része nem él vissza a törvény által engedélyezett mozgástérrel. A törvény előírásai alapján a jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönök esetében az előtörlesztés költségei nem haladhatják meg a tőketartozás 2, 5 százalékát, egyéb jelzálog alapú hiteleknél pedig nem lehet több az előtörlesztési díj, mint a fennálló tőketartozás 2 százaléka. Egyéb – fedezet nélküli – kölcsön estén az előtörlesztési díj a hátralévő futamidőtől függően 0, 5-1 százalékot tesz ki.
A ingatlanhitel folyósításának költségét is maximálja a FAIR bank törvény. Így a bank a hitel 1 százalékát de legfeljebb 200 ezer forintot számíthat fel ezen a jogcímen. DÍJEMELÉSEK MÉRTÉKÉNEK ÉS GYAKORISÁGÁNAK SZABÁLYOZÁSA A bank évente csak egyszer és mindig április 1-jén emelheti meg a díjakat. A hitelfolyósítási, a rendelkezésre tartási, illetve az előtörlesztési díj kivételével a legtöbb díjat a finanszírozó csak az infláció mértékével növelheti. A költségtételeket pedig a tényleges költségek emelkedésének megfelelően és csak arányosan módosíthatják. KAMAT ÉS KAMATFELÁR EMELÉSEK LEHETŐSÉGE Amennyiben a felvett hitel 3 évnél rövidebb futamidejű és fix kamatozású, akkor a futamidő alatt egyszer sem emelhet kamatot a bank. Ha 3 évnél hosszabb futamidejű hitel felvételről van szó, akkor a teljes futamidő alatt három évenként, de maximum ötször kerülhet sor kamat emelésre. Referencia kamatozású jelzáloghitelek esetében a futamidőn belüli bázis kamat (pl BUBOR vagy BIRS vagy jegybanki alapkamat) változásával együtt mozoghat a teljes kamat.
Tisztelt Szakértők! Én úgy tudtam, hogy a 2010. évi banktörvény csomag része volt az, hogy az ELŐTÖRLESZTÉS teljesen díjmentes kell legyen. Ehhez képest a bank, amelyiknél van a hitelünk, 4%-ot, de minimum 200 eurót akar ezért felszámítani. Ezek szerint mégsem lett tavaly elfogadva a törvénycsomag ezen pontja? Válaszukat előre is köszönöm! Kedves Érdeklődő! Az előtörlesztési díjakra vonatkozó, 2010. március 1-től hatályos törvény nem törölte el, csupán maximalizálta e díjak mértékét. A bank által felszámítani kívánt 4% azonban valóban magas. Jelzáloghitelek esetén ugyanis a díj mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 2%-át, jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerződéseknél, kamatperióduson belül pedig a 2, 5%-ot. Ha azonban a hitelt határidő előtt kívánja a hitelfelvevő visszafizetni, a fennálló tartozása nem haladja meg az egymillió forintot és a végtörlesztést megelőző egy éven belül nem volt előtörlesztése sem, akkor nem köteles semmilyen díjat fizetnie a hitelnyújtó részére.
TÁJÉKOZTATÁS A PÉNZÜGYI TELJESÍTŐKÉPESSÉG FELMÉRÉSÉHEZ Az ügyfélnek még a szerződéskötés előtt olyan felvilágosítást, tájékoztatást kell kapnia a hitelezőtől, illetve a hitelközvetítőtől, amelyből fel tudja mérni, hogy a pénzügyi teljesítőképessége és a hiteligénye összhangban van-e. A hitelfelvétellel kapcsolatos összes, az ügyfél számára kockázatot jelentő tényezőt fel kell tárni, továbbá érthetővé kell tenni azt, hogy a havi törlesztés mekkora terhet jelent az ügyfél aktuális és jövőbeni jövedelméhez képest. A BANKI SZERZŐDÉSEK NYILVÁNOSSÁ TÉTELE A bankoknak ki kell tenniük a honlapjukra a ingatlanhitel szerződések mintaszövegét úgy, hogy az ügyfél, adott esetben, össze tudja hasonlítani őket mielőtt döntést hoz. ELŐRE TISZTÁZNI KELL A KÖLTSÉGEKET Megszűnik az a gyakorlat, hogy a futamidő során egyoldalú módosításokkal a bankok új díjakat vezethessenek be, ugyanis azon díjakat és költségeket, amelyeket tételesen nem tartalmaz a jelzáloghitel szerződés, nem is lehet módosítani. Továbbá valamennyi százalékosan meghatározott díjat csak a hitel pénznemében lehet megadni, illetve csak forintban lehet felszámítani a tételesen meghatározott díjakat és költségeket is.