Publikálás dátuma 2016. 10. 09. 21:27 FOTÓ: Népszava Libanonban az ország igazságszolgáltatásának vezetőivel tárgyalt Trócsányi László igazságügyi miniszter. Tájékozódott a közel-keleti ország menekültügyi helyzetéről, valamint ismertette Magyarország nemzetközi migrációra adott válaszait. Trócsányit libanoni kollégája, Asraf Rafi hívta meg, aki tájékoztatást adott az állam területén élő mintegy másfélmillió menekült helyzetéről. A látogatás során együttműködési megállapodást írtak alá a Szegedi Tudományegyetem és a St. Joseph Egyetem között, aminek eredményeként a magyar miniszter szerint a libanoni diákok európai szintű felsőoktatási képzést kaphatnak Magyarországon. A Népszabadság szerkesztősége vasárnap 14 órakor, ahogy azt minden vasárnap tette, megpróbálja felvenni a munkát a Bécsi út 122-124. alatt. Gyertek! - ezt üzenték a közösségi oldalukon. A holnapi munkába menésnek már Facebook-oldala is van. A helyszíni tudósítója szombat délben arról számolt be, hogy elsőre a Népszabadság újságírói nem tudtak bejutni a szerkesztőség épületébe, de egy telefon után mégis beengedték őket.
A lap riporterei végignyálazták a 2012-17 között felgöngyölített emberkereskedelmi ügy aktáit, melyben tizenhat kiskorú lány volt érintett, és sok furcsaságot találtak. A régi ügyben nyomozó Nicolae Alexe néhány hete még az Olt megyei rendőrség helyettes vezetője volt, és a július végén meggyilkolt caracali lány, Alexandra Măcenașu ügyét is ő koordinálta, együttműködve az embercsempészekkel. A Cocoș nevű bandavezér által irányított stricik megverték és videofelvételekkel zsarolták a gyereklányokat – azzal fenyegették őket, hogy ha nem mennek el az újabb kliensekkel, szüleiknek elküldik a korábbi aktusokról készült felvételeket. Az amerikai katonák a No Name nevű motelbe jártak, amely alig tíz kilométerre van az amerikai-NATO rakétapajzs dél-romániai bázisától. Ironikus, hogy a hotel tulajdonosa ma is amerikai és román zászlókkal dísziti a vendéglátóhelyet. Egy Oana nevű 16 éves lány videón tett vallomást a lap újságíróinak, de arcát nem vállalta. Megdöbbentő dolgokról mesélt: még nem fejezte be a tizedik osztályt, amikor erőszakkal beszervezték.